Sakálbeszéd

Délután legóztam a Teoval és a Gergővel.
Építettem egy repülőt és a Gergő is akart egyet de kitalálta, hogy magának épít. Kis kezeivel elkezdte összerakni. Teo odaugrott, és így kiáltott:
- Ne úgy Gergő. Ne úgy rakd össze, a kis résekbe kicsi kell.
Gergő persze nem engedte, hogy beleszóljon, öntudatos egy emberke. A saját elképzelése szerint épített tovább. Mikor kész volt, elkezdte röptetni és le tört a szárnya. Teo diadalittasan felkiáltott.
- Látod, ha azt csináltad volna amit mondok, akkor nem tört volna le.

Azt tanácsoltam neki, hogy legközelebb inkább azt kérdezze, hogy:
- Akarod, hogy segítsek? Úgy erősebb gépet tudsz építeni.

"A gyengék nem bírják, a törvényeket farkasok írják!"

Volt egy idő, amikor a VI. kerület Rózsa Ferenc utca 95 előtt minden reggel leparkolt egy nagy fekete autó. A házból előlépett egy ember, határozott léptekkel a kocsihoz ment és beszállt. A sofőr becsukta utána az ajtó majd sietve beült a volán mögé és elhajtottak. Abban az időben nem sok mindenkinek volt autója, nemhogy sofőrje. De az én nagypapámnak volt. Hogy miért? Mert a papa igazi hithű párt ember volt. Olyan ember volt aki hitt abban amit csinált, és aki tényleg komolyan gondolta. A családi legendáriumba sok olyan eset feljegyzésre került amikor a papa hajthatatlan volt. A telefon bevezetésre pl. ugyanúgy 2 évet vártak mint bárki más, vagy amikor telket osztogattak Szentendrén ő visszautasította, mert neki nem tetszett az, hogy munka nélkül lehet megkapni valamit.
Sok embertől hallottam már, hogy ha a régi rendszert komolyan gondolják akkor , még ma is szocializmusban élnénk. Ezen azért elgondolkoztam egy kicsit.

"A gyengék nem bírják ..."

Ha az egényén életének a minőségét vizsgáljuk, az államforma mint olyan vajmi keveset számít bele abba, hogy miként él. Az egyéni évényesülés mindig is az egyéni képességeken múlt, és valszeg így lesz ez eztán is míg van emberiség. Természetesen ha a rendszer oldalról vizsgáljuk akkor kívánatosabb egy olyan rendszer amelyben az egyének jobban tudnak érvényesülni.

Amikor itt 20 évvel ezelőtt itt rendszerváltás volt (egyesek szerint csak gengszterváltás, és valljuk meg van benne valami , még ha ironikus is), az emberek tényleg azt hitték, hogy majd itten ám tényleg tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz. Hát nagyot tévedtek. Azzal, hogy megváltozott a rendszer egykét paramétere, még nem lesz automatikusan jobb az életük. Ráadásul volt rábaszás is. Az új rendszerben kiszélesedtek a társadalmi osztályok, és a köztük húzódó árkok mélyültek. Ez fájdalmasan érint rétegeket, de ez velejárója a demokratikus berendezkedésnek. És még az is ott van, hogy a pénz áramlásának útja sokkal összetettebb és bonyolultabb lett. (Jómagam pl. minden hónapban 20 eurót Izlandon költök el.EVE-online) Az élet irama felgyorsult, és ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, vagy előre tudjon haladni a folyamatosan változó követelmények között, alkalmazkodónak, tettre késznek, folyamatosan új ismereteket elsajátítónak kell lennie. Most kezdje el mindenki számolgatni hány ilyen ismerőse van. Ugye elég hozzá egy kéz is?

"... a törvényeket farkasok írják."

Mindig csodálkozva olvastam azokat a híreket, hogy az ellenzéki képviselők bojkottálják a közszolgálati televizó egyes műsorait. Nem értettem, hogy miért tesznek így. Eddig azt gondoltam, hogy sima gőgből. De ma megváltozott a véleményem.
Az Este című műsorban meghívott vendég volt Szijjártó Péter Fidesz-es képviselő. Már nem is emlékszem mi volt a téma, bár eleinte figyeltem, az a felett érzett döbbenetem, hogy miként viselkedett a müsorvezető, kimosott minden mást az agyamból. Elöször is királyi többesben beszélt a riport alannyal. A következő mondat hangzott el: "Tudja ön is, hogy költségvetési hiányt kell csökkentenünk." Tetszik érteni? Nem a kormánynak, vagy az MSZP-nek. NEKÜNK. Mondja ezt a müsorvezető akinek hivatalból pártatlannak kellene lennie. De ez még semmi. Amikor a kamera a két embert egyszerre mutatja, látom, hogy a müsorvezető, mindkét alkarja az asztalon, kezei maga elött összekulcsolva mintegy éket formázva tör előre, és mindeközben teljes testsúllyával előre dőlve, agresszívan támadó pozícióban van. Ordít róla metakommunikatíve, hogy most itt ő be fogja bizonyítani, hogy a másik egy hülye és nem ért semmihez, és most márpedig ő le fogja mosni a képernyőről, és ide többet be sem teszi a lábát ez a féreg az biztos.
Először arra gondoltam, hogy az ilyen vérlázító igazságtalanságokra nincs mentség, és azonnal be kell szüntetni a köztévét, mert erre ugyan az adóforintokból egy fillért nem szabad költeni. Aztán kicsit lenyugodtam, és azt gondoltam, hogy csak ki kéne rúgni a picsába az ilyen dilettáns müsorvezetőket akik ennyire képzetlenek a kommunikációs technológiákban. Aztán arra gondoltam, hogy lehet, hogy szegény soha nem tanult ilyet, és akkor csak a főszerkesztőnek kéne megmondani, hogy ugyan írassa már be egy tréningre a kedves riportereit, vagy ha más nem, akkor vegye meg Alan Pease : Testbeszéd című könyvét nekik karácsonyra.
Aztán már azt forgattam a fejemben, hogy ha én lennék a főszerkesztője ennek a műsornak, hogyan rendezném el, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. Hirtelen belémhasított a felismerés, ha a közszolgálati tvnél elkezdenék olyan műveletekbe, ami azt célozná, hogy egy ellenzéki képviselő szabadon és nyugodt körülmények között kifejthesse véleményét, úgy basznának ki onnan mint macskát szarni.

Visszakanyarodva az eredeti gondolatomhoz, nem a rendszeren múlik, hogy milyen minőségű a társadalmunk, hanem az egyéni tulajdonságokon, és azon, hogy nemesebbik tulajdonságokból mennyi van a többségben. Ebből fakadóan minél több a nemes tett és gondolat, annál jobb a társadalom minősége, és annál könnyebb egy egyén érvényesülése is.

TA vs. Minden más

Miért pont a TA?
Miért pont ennek az eszköznek a segítségével definiálom magam, az utam, az életem, a kapcsolataim és úgy kb. a körülöttem történő kommunikációk 90%-át?

Lehetnék mondjuk hívő, és akkor mindenben Isten akaratát látnám, és mondhatnám az imákat, hogy valami ne úgy legyen, és a "köszönöm, Istenem"-eket rebeghetném ha jól sül el valami.
Kereshetnék magamnak valami frankó kis szektát is, és ott is megélhetném az életem és minden mást csak a szükséges rossznak láthatnék.
Kinyilváníthatnék egy személyt valami überfrankó csókának, és mint valami bálványimádó gondolhatnám, hogy ő majd mindent megmagyaráz.
Vagy lehetnék láncdohányos-alkoholista-drogos, és akkor jó gyorsan véget vetnék ennek a sok baromságnak, és lenne pár igazán jól betépett évem.

De én nem.
Én a következőt választottam:
Miután felfedeztem valami igazán érdekeset és kellően bonyolultat számomra, amit megfelelő eszköznek tartok, hogy értelmezzem, elemezzem és leírjam a körülöttem tapasztalt világot, tiszta erőből belevetettem magam.
Ahogy egyre inkább belemélyedtem a TA rejtelmeibe, rájöttem, hogy olyan ez mint Amerika felfedezése. Először azt hittem végre körbe értem a földet, és csak később döbbentem rá, hogy egy új kontinenst találtam. De ez sem szegte kedvem, fel fogom keresni ennek a kontinensnek minden szegletét, bejárom minden zegét-zugát. A felfedezés és a tudás öröméért, csak azért mert ez nekem így jó.

Nemrég tudomásomra jutott, hogy az egyik kollégám, akiről álmomban sem gondoltam volna, hogy megvezethető ezoterikus blablákkal, egy bizonyos A.J. Christian nevű guruhoz(?) jár. Akit érdekel ki ez a csóka, olvasson utána a neten. Szóval ha a hír igaz ez a Krisztián nevű fickó, valami csoportot szervez akiknek átadja majd jól a tudást és akkor majd ők 200-an lesznek azok akik a Nagy Kataklizma után majd fényességre vezetik a többi embert. (Itt jegyezném meg, erről nincsenek pontos infóim, de állítólag az ominózus kolléga be akar kerülni a 200-as csopiba.)
Szóval maradjunk annál, hogy O.J. azaz bocsi A.J. könyvei százezer kilométerről bűzlenek az ezoterikus aurától, én a kedves kolléga törekvését nemes egyszerűséggel kinevettem.

Aztán persze gondolkodni kezdtem.

Vajon miért gondolom én azt, hogy a kolléga nagy baromságot talált, én meg tudom a tutit? Vajon miért gondolom én azt, hogy A.J. úrnak nincs igaza? Vajon miért gondolom én azt, hogy teljesen értelmetlen ezzel foglalkozni, mikor én hosszú éveket fogok tanulni, csak azért, hogy jobban megismerhessek egy általam önkényesen választott témát? Ha a kolléga jól érzi magát A.J. társaságában, akkor én mi jogon vitatom el ezt tőle?

Sorolhatnám még a kérdéseket, de érthető, hogy sosem lesznek jó válaszok. Ezért paradigmát váltottam. Onnan mentem neki az egésznek, hogy mitől más a TA mint mondjuk az ezoterika szinte bármelyik ága.
Azt gondolom, megtaláltam a választ.
Az összes általam ismert vagy hallott ezoterikus út valami olyasmiről szól, hogy van valami felsőbb erő, vagy hatalom, vagy bármi aminek hatására homály fedi - az érzékeinktől kezdve, az elménken át, a tököm tudja miig - mindenünket, és éppen ezért nekünk, - kiválasztottnak, legkedvesebbnek, szellemi lényeknek, vagy bárminek - kutya kötelességünk ehhez az erőhöz, hatalomhoz közelebb kerülni, mert az a jó, és minden más ami ettől eltérít rossz. A kiinduló pontja ezeknek az elméleteknek véleményem szerint rossz. Valahogy mindig abba az irányba mutat, hogy mit kéne tennünk, és milyennek kéne lennünk.

A TA viszont egy egészen ártatlannak tűnő kérdéssel kezdődik. "Ha megtehetnénk, hogy őszintén kommunikálunk egymással, akkor miért nem teszünk így?"

Azt hiszem látszik az irány, az egyik egy befele irányuló kérdés, hogy: "Álljon már meg a menet, hogyan magyarázzuk azt ami van?" Bennem, benned, bennünk, a világban. A másik oldalon, meg egy kifele irányuló kiáltás. "UGYE VAN OTT VALAKI???" És ha nincs, akkor odaképzelünk valakit, valamit. Hisz annyira szeretnénk ha ott lenne...

"The man is back in town. Don't you mess me 'round"

Hát íme ismét itt vagyok. Több mint két hónapja azzal keresett meg a Dönci, hogy menjek le dolgozni Pécsre. Amint kezdett a dolog komolyra fordulni, elhallgattam itt a bolgon. Egyrészt nem akartam elkiabálni semmit, másrészt meg nem tudhatom ki olvassa ez sorokat, így bölcsebbnek tartottam hallgatni. A határidőt arra az időpontra tettem, mikor bejelentem a munkahelyemen, hogy lelépek. Ez a múlt héten megtörtént. Így most végre írhatok.

Egészen elfeledkeztem már a blogírás jótékony hatásairól. Pedig jó lett volna néha kiírni magamból a feszültséget. Még most is tele vagyok előre- és hátraarc aggodalmakkal. Olyan feszültek a mindennapjaim, az éjszakákról meg aztán ne is beszéljünk. Máskor megszokott lazaságom és könnyelműségem, mintha valami távoli szigetek lennének a dühöngő tengeren. Ingerlékeny és nyugtalan vagyok. Hmmm.

Miért is? Döntően minden ami megszokott a mindennapjaimban azt most készülök felrúgni. Nem könnyű ezt feldolgoznom. A hét nagy részében távol leszek családomtól, a barátaimtól, a megszokott környezetemtől. Valamint olyan helyzetbe hozom az Yldy-t és a gyerekeket, hogy ők nekik is le kell mondaniuk valami stabilról amit eddig megszoktak. Ez pedig a jelenlétem. Már ez a dolog nyugtalanító, és akkor még nem vettük hozzá az új munkahelyen való helytállás kérdését, a jövőbeni egzisztencia megszerzését, a beilleszkedési problémákat, és az új környezet okozta összes próbát.

Hát ha így végiggondolom akkor talán még egész jól tartom magam. :)

Nagy balfasz vótam, hogy felhagytam a blogírással. Most jut eszembe, hogy írhattam volna úgyis blogot, hogy nem teszem közzé. Na mind1. Lehet, hogy nem is tudtam volna leírni azt a sok gondolatot ami eddig kavargott a fejemben. Még most is alig látok tisztán.

11 évvel ez elött - És ma

11 éve egy kicsit meleg volt az este, és még lehetett a Duna partján üldögélni ilyenkor. Egy lánnyal ültem ott aki azt mondta, hogy este nyolcra haza kell érnie. De fél kilenckor még ott ültünk...

---

Ma ez a lány most jött ki a gyerekszobából. :)

Életem legkellemetlenebb élménye

Nos egy hónapja nem írtam. Igazándiból nem volt kedvem. De a mait ki kell írnom magamból.

Alapvetően szerencsés vagyok. Egészséges vagyok. Nincs allergiám, nem vagyok érzékeny semmilyen anyagra. Nagy mennyiségű mosópor szagára érzékenyen reagálok, de ezt is könnyen kidodgeolom, nem járok DM-be. Azt, és annyit eszek amennyit akarok (ezt jó páran irigylik), és mégse látszik rajtam semmi. Mellesleg közlöm, hogy kultúra független IQ teszten röhögve csinálok 130 feletti eredményt, és menne a többi típuson is ha gyúrnék kicsit matekra, de leszarom. Családom körében simán dívik 70 év élettartam. Szóval egész jó kódolású DNS-em van.

Persze becsúszott a hiba is. Azok a fránya fogak. A fogaim mintha nem vennének tudomást arról, hogy mit hogyan kellene nekik csinálni és döntően úgy nőnek ahogy kedvük tartja. Kifele-befele, előre-hátra. Nekik mind1. azonkívül a minőségről sem hallottak hírből sem, törnek, lyukadnak.
Mint azt fentebb emllítettem, még bőven van előttem a kenyeremből, és hülye sem vagyok. Igyekszem tenni ez ellen. Most mindenki számolja meg, hány olyan embert ismer aki eljár a fogorvoshoz, akkor is ha semmi bajt nem érez a fogai környékén. Egyet hozzá adhat.

Nem azért utálom a fogorvosokat mert fájdalmat és kellemetlenséget okoznak, hanem azért mert perverz állatok. MIND!!! EGYTŐL EGYIG !!! Miért? Azért mert csak egy perverz állat dönthet úgy, hogy neki jó munka lesz azzal foglalkozni egész életében, hogy szájakban turkál. A fájdalom és kellemetlenség okozása mellékes. Ha nem vagy fogorvos, te elmennél napi nyolc órában mások szájába turkálni? Neeeee, nem kell a hülye szöveg, hogy jól keresnek meg minden. Azzal az erővel amit ebbe belefektettek bármilyen más orvosi pályát találhattak volna. Mondjuk elmegy nőgyógyásznak és nem elég, hogy nem büdös szájakba bámul, hanem csöcsöket fogdos, és pinákat stíröl naphosszat, és még jobban is keres. Szóval a fogorvos az perverz állat mind. Ez még abban is megnyilvánul, hogy miközben ül rendelőjében, ami 170 kilométerről bűzlik a fertőtlenítőtől vagy mi a picsától, másokat kínoz a kurva szerszámaival amiről simán be lehetne bizonyítani, hogy egész biztosan tiltja a használatukat az ENSZ valamelyik rendelkezése, folyamatosan arról karattyol a szerencsétlen áldozatának, hogy: - Ez nem fájhat annyira.
Az áldozat pedig semmit nem tehet, pedig ordítaná, hogy: - De fáj, a kurva anyádat!!! Mert még ordítani sem tud. És ami aztán meg teljesen észbontó, hogy ezért utána az áldozat még fizet is ennek a genyládának.

No én találtam végre egy olyan fogorvost aki, legalább azt nem karattyolja, hogy : nem fáj, nem fáj. De az összes többi tulajdonsággal ő is rendelkezik. Hozzá járok minden évben ha kell ha nem, mert szükségem van a fogaimra az elkövetkezendő 50 évben. Egy hónapja bejelentette, hogy ki kell műteni a jobb alsó bölcsességfogamat, ugyanis merőlegesen nő a többire. Röntgen meg minden, beszarás. A felvételen tisztán látszik, hogy a fogam derékszöget bezáróan nő az előtte lévő fogra. Egy hónapig húztam az elkerülhetetlent, fogkő leszedéssel pl. De az szar volt, amikor homokot lőttek a pofámba sűrített levegővel, hogy az majd kiszedi a fogkövet a fogaim közül. Most ezt vagy elhiszem , vagy nem. Na mind1. A mai napig ment az idő húzás. Ma 2 óra alatt kiműtötte a fogamat. Az esemény érzékeltetésére nem tudok szavakat, jelzőket. Az első 20 percben még sikerült arra koncentrálnom, hogy a Gergővel biciklizek, de aztán elfogyott az erőm, és már csak az tartott a székben, hogy ha most leszedem a maszkot a fejemről, kitépem a számból a szarjaikat, lebaszok kettőt a dokinak, félrerúgom a nővéreket aztán futok amerre látok, azzal csak sokkal nagyobb bajt csinálnék, hiszen ott lenne a probléma, hogy fel van vágva a fél pofám.
Szóval szenvedtem, szívtam, és még a fogamat sem csikorgathattam elkeseredésemben és dühömben. Aztán kiment az érzéstelenítő, először nem értettem mi van és már csak akkor tudtam jelezni, mikor folytak a könnyek a szememből annyira fájt. Kis pihi, kaptam újat és ment tovább, és ment, és ment, és ment...
Aztán két óra múlva felállhattam a székből. Úgy éreztem, hogy ez biztos benne volt életem 10 legszarabb élményében, de jobban végig gondolva rájöttem, hogy nem is. Ez volt éltem legszarabb élménye.

Most csak a modern kémia csodájának köszönhető, hogy nem nyögök és szédelgek a fájdalomtól. Cataflam. Aki ismeri tudja mit tud. Míg meg hozta az Yldy a gyógyszertárból a falat kapartam. Most meg már az evést fontolgatom, de asszem az még odébb van...

A 22-es csapdája?

Van egy pár dolog amiről nem illik beszélni. Az egyik ezek közül a a férfiak, és azon belül a család apák logikai csapdája. Azaz egy igazi 22 csapda. Leírom miről van szó:

Egy férfinak aki család apa gondoskodnia kell a családjáról. Élet teret és egzisztenciát kell teremteni nekik. Ugyanakkor a lányaikat különös gonddal és szeretettel kell körül venni, a fiaikat pedig jó példákkal elöl járva ellátni rengeteg mintával, ami jó esetben képessé teszi majd őket, hogy hasonló helyzetben megállják a helyüket. Az utóbbi azt vonzza magával, hogy rendszeresen és sok időt kell a gyermekekkel tölteni.
Mind a két feltétel tetszés szerint bővíthető vagy szűkíthető. Tehát az egzisztencia jelenthet családi házat, kocsit apunak, anyunak, vagy akár hawaii- szigeteki nyaralást, de jelentheti szimplán azt is, hogy legyen étel az asztalon, meg ruha a gyereken. Az időtöltés lehet akár napi több óra, vagy akár 20 perc is de az aztán igazi minőségi idő.

Vegyünk példának egy olyan beosztásban dolgozó apát akitől a munkája a napi nyolc órán felül extra erőfeszítéseket kíván, legyen vezető pozícióban, keressen jól. Van két gyerek, meg van már a családi ház kutyával. Valami viszont mégsem stimmel...

Első nekifutásnak talán érthetetlennek látszik. Hisz minden szép, minden jó. De ez csak a látszat. Gondoljunk csak bele, a kertes házak nem itt vannak a városban, de a munkahelyek igen. Az út oda-vissza vagy két óra, de esetenként több, ha ez párosul 9-10 óra melóval akkor az már rögtön a nap fele. Este hét óra körül haza esve fáradtan, meggyötörve szembesülni a gyermekkel aki éppen a dackorszakát éli, hát nem egyszerű eset. És ez megy minden áldott nap. Mire eljön a hétvége a fáradtság már olyan mértékeket ölt, hogy az ember fia már csak arra vágyik, hogy hagyja őt mindenki békén.
De ez nem megy ilyen egyszerűen, a család nem enged. Előáll az asszony, hogy menjünk ide-oda. Töltsünk együtt egy kis időt. Vagy menni kell a család többi részéhez, szülinap, húsvét, egyebek. Ezt fűszerezi a gyermekek állandó nyaggatása, lábatlankodása, hisztizése, szófogadatlansága.

Ezt lehet bírni egy ideig óráig, de előbb utóbb elszakad a húr. És jön a kitörés. Gyengébb formában egy jó kis hétvégi balhé, ami után a hétfői munkába menetel szinte megváltás. Közepes eredményként értékelhető egy több hetes mosoly szünet, a kemény játékosok pedig szép lassan megindulnak a válás felé.

De miért is van ez? Hisz minden olyan szépen indult...

Egyesekben talán megfordul az a gondolat is, hogy kéne tenni valamit. De mit?
Elárulok most egy nagy titkot kedves férfi társaim, ezt a problémakört NEM LEHET LOGIKAILAG FELOLDANI. Ugyanis ez egy 22-es csapda.

Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy kevés a nap 24 órája (bár szín igaz kevés). Itt azokról az indíttatásokról, és érzelmekről van szó amikről az emberek igyekeznek elrejteni a világ, de még maguk elöl is.
Amikor egy ilyen cipőben járó apuka felteszi magának a kérdést, hogy: "Miért van az, hogy én azt érzem, hogy erőmön felül teljesítek, és a hála a családom részéről csak az, hogy szorítanak egyet a présen?" De ugyanakkor szégyenkezik amiatt, hogy így látja a szeretteit, hisz tegnap este is azt mondta az egyik lurkó, hogy szereti, és valójában ő is szereti a gyermekeit, és a feleségét is. De ahogy telnek a hónapok egyre fáradtabb és egyre inkább azt érzi, hogy kihasználják, és nem becsülik meg eléggé. Amikor aztán egy fontos értekezlet közepén rezegni kezd a telefon, és rápillantva látja, hogy a felesége az, ingerülté is vállik, hát itt sem hagyják már őt békén? Ha pedig felveszi, mindig ugyan az a nóta. "Mikor jössz? Meddig tart még az az értekezlet? A gyerekek hiányolnak. Nekem is hiányzol...." Bűntudat, de sértődöttség. Fáradtság, de szét vet a düh. Ördögi körök, önmaga farkába harapó kígyó.

Aztán a magyány. Bárkinek mondod el, mindenre számíthatsz csak arra nem, hogy megértenek. Jönnek a magyarázatok, hogy ezt bírni kell. Vagy az űberelések, hogy a másiknak még hajmeresztőbb a helyzete. Vagy megmondják, hogy ezt te akartad, hehehe. Végül aztán ott állsz egyedül, hogy mi a kurva élet van ezzel a világgal? Csak én érzem azt, hogy ezt nem lehet bírni, csak én gondolom, hogy ez igazságtalan?

Ha nem változik valami, eljön az idő, hogy bemenekülj valami jól bevált recepthez. Leginkább ahhoz, hogy elővedd a szülőidben tárolt jó kis játszmákat, amivel valahogy el lehet tengeni míg vége lesz az őrületnek. A Játszmák végre teljes pompájukban tündökölhetnek, és még arra is lesz lehetőséged, hogy megfelelő társaságban "Hát nem borzasztó..."-t játszva levezess valami kis feszültséget, és némi zsetonnal vigasztald magad.
Vagy kiváló megoldás, hogy teletömd a fejedet valami ezoterikus blablával, ami majd jól megmagyarázza neked, hogy ez van, de ne aggódj mert a túlvilágon vagy a következő életedben majd minden fasza lesz.
Végső megoldásként meg, ott a heroin.

Ha van eszed, akkor ezeket elfelejted. Van egy jobb ötletem. Nézz szembe ezekkel a kérdésekkel és érzésekkel. Nincsen olyan, hogy helytelen vagy rossz érzés. Igenis érezheted azt, hogy legszívesebben széthasítanád a gyermekedet egy baltával. Persze ne tedd meg. De hidd el nem te vagy az egyetlen.
Követeld meg az igényeidet. Ha arra van szükséged, hogy egy este elmenj és sörözz egyet a régi barátaiddal, tedd meg, és ne ismerj tréfát ebben a kérdésben. Mond meg , hogy most nem vagy kíváncsi senkire otthonról. Viszont ez vica versa, a párodnak is tiszteletben kell tartani az igényeit. Ha te szombaton pihensz, akkor vasárnap kutya kötelességed a tenyereden hordozni őket. Ami fontos még, hogy senki nem azért létezik a családban, hogy folyamatosan alárendelt viszonyban legyen.
Beszélj, beszélj és beszélj ezekről a dolgokról. Ha benn tartod azzal teszed a legrosszabbat. Keress valakit aki meghallgat, az a legjobb eset ha pont a feleséged az. Fontos, hogy hallgatni tudjon téged. Ne ítélkezzen, ne prédikáljon, ne űbereljen, ne példálózzon. Csak egyszerűen hallgasson meg téged. És te meg mondjad, mondjad el akár százszor. Ha nincs senki akinek megtehetnéd, akkor menj el a egy pszihomókushoz akár, az legalább tud rád figyelni. Kicsit drágább mint sörözni a barátoddal, de ez van.
Mondanám, hogy kezd el önismerettel foglalkozni, de nem hiszem, hogy bárki hallgatna rám. Akinek van hajlama erre az már úgyis megtette, akinek meg nincs az úgyis azt fogja mondani, hogy ő nem megy el mondjuk egy pszihodráma csoportba mert az hülyeség, meg nincs ideje, meg a rák tudja mi...

Amit még tudok mondani erről, hogy ha megfogadod a tanácsaimat, akkor nem az lesz, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozik az élet körülötted. Bár az igény érvényesítés hatására egy csapásra harmonikusabb lesz a családi élet. Az a jellemző inkább, hogy rádöbbensz, mi az értékes számodra, és még az előtt megmentheted mielőtt elvesztenéd. Ezért már megér, nem?

Utazás az ismeretlenbe

Az egészet akkor csesztem el amikor elfelejtettem az inercia stabilizátort felrakni a hajómra. De minden jó, ha jó a vége...

Egy héttel ez előtt...

A Brutor Tribe ügynöke széles mosollyal az arcán engedett utamra, én is mosolyogtam, már szinte a zsebemben éreztem a pénzt. Sajnos az előző küldetésem nem sikerült valami fényesen, a célszemélyt nem sikerült likvidálnom, de azért a talpnyalóit porrá lőttem. Gondoltam most szépítek. Lelifteztem a hangárba és szememet végigfuttattam a szinte még új hajómon. Nem volt a legszebb hajó amit valaha gyártottak de nem számít, a lényeg, hogy egész gyorsan repül, tele lehet tömni drónnal, és felfér rá egy rakás fegyver. Kell ennél több egy Minmatar fiának?
A felszerelésem nem volt éppen ideális a küldetéshez. Gyorsan leszereltem az EM pajzsot feldobtam egy bővítőt. Alakítgattam még ezt azt, aztán kidokkoltam.
Útban a helyszín felé hiány érzetem támadt, aztán észrevettem. Elfelejtettem felrakni az inercia stabilizátort. Káromkodtam egy ízeset, de úgy ítéltem meg, hogy majd megoldom anélkül. Ez egy könnyű küldi lesz...

A szemét zsoldosok erős tűz alatt tartottak, de a pajzsom bírta. Rutinosan kieresztettem a Warrior dronokat. Ezek a pici, de gyors dronok, kiválóak a kis hajók ellen. A nagy Berserkereket a fregattokra tartogattam, meg arra a csatahajóra ami egész nagyokat lövöldözött belém. Na várj csak a sorodra. A warriorokat támogattam a rakétáimmal, az 1400 millis ágyúim pedig szép lassan felzabálták a fregattok pajzsait. Végül ketten maradtunk, én és a másik csatahajó. Ekkora a a Berzerkereim már megkezdték a a pajzsának leépítését. Befogtam én is, majd össztűz. Imádom ezt a részt. Hamarosan már kétségbeesetten menekülni próbált, de hiába. Mikor már csak egy por halmaz maradt utána, kényelmesen hátradőltem a székemben. Aztán jött a hidegzuhany...

A fülkét hirtelen elöntötte a piros jelzőfények őrületes villogása. Éreztem, hogy most baj lesz. Gondolkodás nélkül kiszámítottam a legközelebbi állomáshoz vezető pályát, és akkorát ütöttem a warp gombra, hogy belesajdult az egész karom, és a hajó lassan fordulni kezdett, hogy irányba álljon. Körülöttem vagy tizenöt hajó nyüzsgött, hogy honnan kerültek oda arról fogalmam sincs. Minden másodperc egy örökkévalóság volt, inercia szabályzó nélkül a hajóm úgy fordult, mint a Gyng IV őshüllői. A második hibám az volt, hogy az előző csata végén ott álltam kimerült kapacitorral és egy negyeden lévő pajzzsal, azonnal ugrani kellet volna, nem pedig tökölni a roncsokkal, de ez most már mindegy. Emlékszem, szinte extázisban üvöltöttem: "Fordulj máááááár!!!". Már a páncélomnak is annyi volt, hallottam, hogy a becsapódó lövedékek a hajó testét tépik, az amúgy is száz darab pirosan villogó kijelző mellé bekapcsolt még egy pár. Majd a hajó orra megállapodott, és a zsigereimben éreztem, hogy a warp mező elkezd generálódni. A hajtómű felnyüszített a képernyőmön láttam, hogy generálódó warp mező lassan körbefonja hajót. Majd egy fehér villanás elvakított...

A mentőkapszula warp sebességgel kivágódott a felrobbanó hajóm maradványai közül. Ekkor világossá vált előttem, ezúttal nem volt szerencsém. Talán egy tized másodpercen múlt, hogy elwarpoljak mielőtt szétlövik a hajóm. Persze ha fenn lett volna az inercia szabályzó...

Visszatértem a kedvenc állomásomra a Rens rendszerbe. Első utam a kocsmába vezetett. Ott lebzselt pár ismerős, amikor elmeséltem mi történt, mindegyik meghívott egy pár italra, én meg visszahívtam őket. Teljesen elázva botorkáltam a kabinom felé, olyan szánalmas látványt nyújtottam, hogy ki se raboltak. Mikor másnap magamhoz tértem egy üzenet várt a konzolomon. "Biztosítási összegét átutaltuk.". Vigyorogni kezdtem, hát mégsem hagytak el az égiek, volt eszem és kötöttem biztosítást a hajómra. Elhatároztam megnézem mit csinálnak a cégtársak...

Voltak érdekeltségeim itt-ott, felszámoltam őket. Mindent bezsúfoltam a szállító hajómra. A cégtársak harminc ugrásnyira vannak ráadásul egy alacsony biztonságú rendszerbe. Ha ott megtalálnak egy így teletömött hajóval tuti kifosztanak. Így aztán csak a biztonságos űr határáig merészkedtem. Ott bedokkoltam egy állomásra és adatokat kértem az irányító toronytól. Hát nem túl fényes kilátásokat találtam, az elmúlt órákban csak úgy pukkantak el a hajók és a mentőkapszulák az útvonalon, amit bejárni készültem.

Két napig rostokoltam az állomáson, bújtam az adatokat és csak nem akart szűnni a csetepaté. Biztos egymásnak ugrott két cég, vagy csak a háború zajlik. A fenébe. Felhívtam régi barátomat Babócát, hogy segítsen. Kicsit győzködni kellet, mert nem volt sok kedve alacsony biztonságú űrben kolbászolni, de végül meggyőztem, hogy fizetem a klónját ha megy előttem és felderít. Hamarosan megérkezett Babóca, és átugrott a túloldalra, az első két rendszer üres, eddig jó. A harmadikban egy oriási csata közepére érkezett. Egy óriási warpgátló buborék lebegett az ugró kapunál. Éppen hogy elkerülte, és eliszkolt. Én nem ugrottam át, hanem bedokkoltam a legközelebbi állomásra.

Ma reggel felkeltem és első mozdulatom a konzolom bekapcsolása volt. Szinte láttam előre, hogy a környező űr ismét tele harcoló hajókkal. De ekkor legnagyobb megdöbbenésemre az adatok mást mutattak. Tiszta minden, mint a hóesés a Frarn III-on. Azonnal indultam. Irány a mélyűr. A torkomban dobogott a szívem, de üres volt a rendszer. Ugrottam, és a következő is. A negyedik rendszerben volt valaki de megérkezésem után azonnal eltűnt, belém hasított a félelem, hogy csak álcázta magát, de aztán megnyugodtam, nincs sok értelme álcázni magad egy fegyvertelen szállító hajó előtt. Ugrás, ugrás, ugrás. Megérkeztem, dokkolás. Igen megcsináltam.
Itt vagyok. Sziasztok fiúk!

Piedesztálra, engem, most!

Hétvégén, mikor haza értem, első dolgom volt felrakni egy KV-t, mert már nem ittam napok óta egy olyan KV-t, amilyet én szeretek. Kipakoltam, leültem, hogy most akkor én netezek egy kicsit, közben KV-t szürcsölgettem,és akkor megállt a gépem. Na sebaj, újraindít, majd kifagyott. Aztán már beindulni se akart.
Az évek során kifejlődött szakmai érzékem tudatta velem, hogy itt bizony a vinyó megadta magát. Nem is erőltettem, attól csak úgyis rosszabb lesz.
Hétfőn behoztam és nekiláttam kibányászni az adatokat a vinyóról, ugyanis tavaly október óta nem archiváltam, és 11 GB családi fénykép és videó volt rajta, ami ugye kell. Egyrészt milyen fasza lesz mikor 60 évesen nézegetjük Yldyvel a most készült videó felvételeket. Másrészt Gergő fiamat tutira azzal fogom égetni a barátnői elött, hogy mekkora gáz volt gyermekkorában amikor hisztizett, és erről bizonyítékaim lesznek. Megérdemli majd, amennyi ősz hajszálat szerzett nekem. Aztán meg minden karácsonykor elkészül a Szabó Család következő évadja, ami remek ajándék az egész családnak. Szóval a cucc kell.
A mentéseimet amúgy két példányban őrzöm, két különböző földrajzi helyen. És ha az egyik megsérül azonnal készítek róla még egy másolatot. A mostani fiaskónak az a bűnös hanyagságom az oka, hogy nem volt kedvem menteni.
No de a hibát ki kell köszörülni. Nem volt könnyű. Ma délben lett vége az igen bonyolult és munkaigényes procedúrának, és meg vannak az adatok az utolsó bitig.

Most nem azért mondom, de én vagyok a fasza gyerek!

Na, visszagyüttem.

Erőt, egészséget minden kedves olvasómnak. Az meggyüttem az idei nyár első nyaralásából.
Lenn voltunk Szanazugba. Ez kérem, egy álmos kis nyaraló telep a Fekete és a Fehér Kőrös találkozásánál, onnantól van a Kettős Kőrös. Sok kellemes élményem fűződik a helyhez, hisz már nem elöször nyaralok ott, és általában nagy családdal szoktunk arra felé tanyázni. Idén is voltunk kilencen. Ej, be szép a nagy család.

Itthon meg pörögtek az események. Dönci apa lett. Grat neki innen is.

A másik nagy dolog meg a Meleg Méltóság felvonulás volt, ahova kimentem volna ha nem vagyok éppen elutazva.
Elöször azért akartam kimenni, mert gondoltam jó móka lesz látni a sok magából kifordult embert, amint buzizik.
Aztán mikor látszott, hogy ennél azért többről volt szó akkor szolidarításból mentem volna el.
Végül ugye nem mentem el, bár már bánom egy kicsit, elhalaszthattam volna egy nappal az indulást nyaralni. Mert mikor hallotam, hogy molotov koktél, meg egyebek voltak, aggódva hívtam fel a Bercit, hogy ugye nincs semmi baja. Szerencsére nem történt vele semmi.
Ha ott lettem volna sem lett volna semmi másként. De az én lelkiismeretemet megnyugtatta volna.

Így utólag én már nem is tudok semmit hozzátenni ehez az egészhez. Annyi mindent elmondott már minenki mindenről. Talán nem is beszélni kéne mostantól hanem odafigyelni a másikra.

"Azért a víz az úr!"

Sokat szoktunk beszélgetni a Bercivel, hogy milyen is ez a világ. Honnan fejlődtünk idáig? Mit gondolunk magunkról? Milyen szabályok mentén viselkedünk és miért?
Általában olyan Izmaeles alaphangot szoktunk megütni, és van is erre egy kifejezésünk. Sokatmondóan egymásra pillantunk és keserű mosollyal mondjuk: - Repülünk.
Ugyanis Izmaelnek van egy olyan képe az emberiségről, mintha egy repülőt épített volna, úgy hogy fogalma sincsen az aerodinamikáról. Majd felcipelte egy hegyre, és egy szakadéknál elrúgaszkodott, és most zuhan a föld felé a repülőjével. Amíg földet nem érünk, addig azt hihetjük ez a repülés.
Annyira csábító elhinni ezt. Néha annyira képtelennek és érthetetlen tűnik a korülöttünk lévő világ, hogy a legjobb magyarázatnak tűnik feltételezni, valamit globalice elfaktunk, már az elején, és ebből semmi jó nem sülhet ki.
Napok óta forog a fejemben a gondolat, hogy lehet, hogy nincs igazunk. Annyira beleringattuk már magunkat ebbe a képbe.

De mi van ha nincs igazunk???

Mi van akkor, hogy ha a civilázációnk egyenes következménye a tulajdonságainknak?

"Kényszer, érdek, ösztönélet
Három Nagy Fekete Fabábu
Döntsd le őket
Menj el Délnek
Bérelj szobát, fess a falára egy képet
Amin a tenger öregember
Mégis a lábad közé megy be a sodra
Emlékszel én kövér voltam
Te meg hal, és behívtál a tóba"

Énekli Lovasi. De mennyire elvont. Az emberek igen nagy százaléka még csak fel sem tudja fogni, hogy mit jelent, hogy valami mélyebb és értékesebb dolgot rejt az élet annál, hogy:
"Dolgozok mint állat, hogy legyen pénzem, mert akkor vehetek magamnak egy jó kocsit végre, mert akkor ragadnak rám majd a nők."
Talán mert nem is rejt?

Néztem ezt a Róma című iszonyatosan király sorozatot, és miközben lenyűgözve bámultam ezt a szuper filmet, folyamatosan kattogot az agyam.
Már akkoriban is ugyan ez a sztori ment mint manapság. Csak mások voltak a díszletek.
Az emberek kasztosodnak származásuk alapján. Rendeződnek politikai alapon. Elveket gyártanak, csörtetnek a hatalom felé. Ki így, ki úgy.
De valahol méllyen azok a primér ösztönök mozgatják mindannyiukat. Ettől hiteles a film számomra.

De ez az ami miatt elbizonytalanodok. Ennyit tudunk?

Döbbenet

Ma délután kimentem a Lurdyba, vettem egy újságot, kértem egy tál kaját a Pecsenyében. Ettem, olvastam. Utána vettem egy KV-t leültem, olvasgattam, KV-ztam, cigiztem. A hasamban kellemes érzéssel felálltam és elindultam vissza. Úgy éreztem most összhangba kerültem az Univerzummal, szépnek láttam az életet.
Egyszer csak elémugrik egy 16 éves forma lány és iszonyatosan hadarva elkezdi mondani:
- Egy közvélemény kutatás...pár kérdés...lehetne.
(a kipontozott helyeken szavak lennének, ha a rettenetes hadarásban értettem volna őket)
- Szia. - mondtam erre.
Tán ebből azt a következtetést vonta le, hogy mehet a dolog és tovább mondta:
- Milyen ügyeket szoktál intézni a bankban: átutalás...utazási...blalal...frzsuziii...krrrr...vaharr.
Na mondom magamban ennek a fele se tréfa. Valahogy el kéne neki mondani, hogy lassítson már, de tanácstalan voltam az ügyben. Ráadásnak időt se hagyott.
- Bankártyád van?
- Van.
- Jó, akkor milyen tanácsadásra lenne szükséged szakembertőlhaakövetkezőtémakörökben...zsuhart...vrrr.zaaaaahhhh...sssss...sssss...
- Nincs szükségem tanácsadásra.
Na erre kaptam egy agresszív tekintetet, meg a következőt:
- Valamit be kell jelölni.
Na gondoltam erre eljött az én időm, most megakasztom.
- Hogy lesz így a jó a minatvételezés?
Sajnos nem sikerült kizökkentenem, ugyanis egy laza válrándítást láttam tőle, és valami félmosoly kíséretében mondta,, hogy válasszak egyet. Megtettem. Aztán újra sebességbe kapcsolt.
- Mennyiidőttölteszbankfiókbautazássalegyütt...öt perc...20...félóra...??
- Semmennyit.
- Névcímtelefonszám...
- Azt nem mondok.
Pillanatnyi döbbenet. Majd:
- Naaaa, léééééééégyszíííííí. Csak így érvényes.
- Sajnálom.
- Naaaa, nem fogunk zaklatni.
- Sajnálom.
Hirtelen megjelent egy másik szintén hasonló kaliberű leányzó, és ő is kérlelni kezdett, így már kórusban hallgattam, hogy:
- Naaaaaaaaa, léééééééégysziiiii, csak ííííígy érvényes.
- Sajnálom, de nem mondok.
Ekkor megkaptam a kegyelemdöfést:
- Akkor, szopjál le.
Elfordultak és elmentek.

Félfeudalista kishazánk újabb csodája

Na, ezen itt megint ledobta az agyam a gépszíjjat. Minden nap arra biciglizek és tényleg az van, hogy kibaszott sok busz ott parkol és büdösít a liget közepén.

Tisztelt rendőr bácsik!

A FASZÉ NEM LEHET KIMENNI AZT SZÉNNÉ BÍRSÁGOLNI AZ ÖSSZES KURVA BUSZOST, TURISTÁSTÓL, IRODÁSTÓL MINDENESTŐL?????

MIÉRT KELL MÁR MEGINT HÜLYÉNEK NÉZNI AZ ÁLLAMPOLGÁRT ???????????????????????????????????

A KURVA ÉLETBE MÁR !!!!!!!!!!!!!!!

Hit nélkül mit érek én?

Gyermek koromban olvastam egyszer egy könyvet. Nem is egyszer olvastam, vagy ötször. Walter Lord: A hihetetlen győzelem. Ez volt az. Ez a Midway szigeteki csatáról szólt, ahol az amerikaiak megfordították a Csendes óceáni hadszíntér küzdelmeit. Konkrétan elsüllyesztettek négy darab japán anyahajót. Az Agakit, a Kagát, a Hiroyut és a Soriyout. Nekik egyébként csak három anyahajójuk volt, az Enterprise, a Yorktown és a Hornet. A Yorktownt egyébként meg a japcsik bombázták szét, kétszer is, úgyhogy el is süllyedt.
A sztori így leírva nem valami érdekfeszítő, de akkoriban azért másképp nézett ki a tengeri hadviselés. Nem volt pl. radar, meg műhold meg ilyesmi. Cserébe minden hajó fedélzetén volt egy nagy rakás ember akik kémlelték az eget, hogy jönnek e ellenséges bombázók. Ez volt a felderítés. Igazságosabb harc volt mint mostanság, amikor egy Iraki háborút úgy nyernek meg az amerikaiak, hogy kilőnek 3000 Tomahawk robot repülőt, meg felszállnak ötezerszer a vadászbombázók, és egy rommá lőtt országba bemasírozik kb. egymillió katona, hogy számba vegye a pusztítást. Nade elkalandoztam...
Szóval ott azért jobban kétesélyes volt minden. Tudták, hogy valahol ott vannak a japcsik, és a japók meg tudták, hogy valahol ott vannak az amcsik. De valójában a szerencse, a kitartás, a szorgalmas munka és az ész számított. Nem az, hogy kinek milyen modern eszközei vannak. Így aztán mikor már pattanásig feszült a helyzet, és a csata előestéjén a japán pilóták a szakét vedelték, az amerikaik - mert hát ez egy amerikai könyv vót - imádkoztak. Ezt az író úgy próbálta visszaadni, hogy annyit írt erről, hogy az Enterprise anyahajó fedélzetén a 2800 főből nem volt egyetlen ateista sem.

Mit mondok erre én?

JAH? HÁT ÚGY KÖNNYŰ !!!

Papírzsepiket bekészíteni !!!

Komolyan mondom.



Én szóltam.

A stressz vajon mi?

Van egy TA-val foglalkozó honlap, és ott találtam egy táblázatot, hogy milyen események mekkora hatással vannak ránk.
A táblázatot, úgy kell használni, hogy ha az elmúlt egy-két évben történt az életünkben olyan esemény ami a táblázatban szerepel (nyilván több ilyen lesz), akkor a mögötte található számokat össze kell adogatni.
Íme a táblázat:

Hitves halála 100
Válás 73
Külön költözés 65
Börtön büntetés 63
Közeli család tag halála 63
Súlyos betegség, sérülés, függőség kialakulása 53
Házasság 50
Munkahelyi felmondás (kirúgás) 47
Házassági megbékélés 45
Nyugdíjba vonulás 45
Család tag súlyos megbetegedése 44
Terhesség 40
Szexuális problémák 39
Gyermek születés 39
Üzleti problémák (business readjustment) 39
Change in financial state (???) 38
Közeli barát halála 37
Munkahelyi átszervezések 36
Sok veszekedés a házastárssal/élet társsal 35
Magas jelzálog 31
Behajtás alatt állni 30
Munkahelyi felelősségre vonás 29
Gyerek kirepül a fészekből 29
Összeütközés a törvénnyel 29
Kiemelkedő teljesítése valaminek 28
Házastárs/Élet társ munkahelyi problémái 26
Suli kezdés vagy évvége 26
Élet körülményekben bekövetkező változás (költözés) 25
Iskola váltás 20
Személyes szokások megváltoztatása 24
Problémák a főnökkel 23
Munkaidő változás 20
Kikapcsolódás hiánya 19
Vallási szokások változása 19
Szociális szokások változása 18
Kisebb adósság 17
Alvási szokások változása 16
Családi találkozások csökkenése 15
Étkezési szokások változása 15
Vakáció 13
Karácsony 12
Kisebb problémák a törvénnyel 11

Ha az összeg ami kijön a végén kisebb mint 150 akkor neked nincs túl stresszes életed, per pillanat. Ha 150-és 200 között, akkor jó lesz vigyázni. Ha 200 felett akkor menj haza és gondold át az életed. Ha pedig 300 felett van, akkor sűrgősen keress fel egy szakembert aki tud rajtad segíteni.
Na, nekem 121 pontos lett a stressz faktorom, de ebből két esemény 2 éve történt, szóval azt hiszem nem stresszelem szét magam.,

Update:
Vázze, Isten lássa lelkem én megpróbáltam mindent, hogy ebből értelmes táblázat legyen, de nem akarja az igazságot ez a blog motor.

Kedvenc idézeteim

"Szép az Isten, de annyira idegen.
Rút az ördög, de nem hagy hidegen.
Övé a film, de enyém a videó-ohh-óóó.
Üres a szív, de hajt még, li-li-libidóóóó!"
- Quimby : Libidó

"217 csont van az emberi testben, és ez csak egy volt. Úgyhogy ne ugráljon!. Ez méreg!"
- Sarah Connor

"Az életben minden valahol máshol van, ezért kell egy autó, hogy eljussunk oda."
- Henry Ford

"És a sport köröd felhúzza a mellére a mezét,
szurkolók ezrei üvöltik a nevét."
- Kispál és a borz : Meghatás

"Aki nem hisz az eleve elrendelésben, annak nem marad más csak a statisztika sivársága."
- Stanislaw Lem

"Minél nagyobb a hazugság, annál inkább elhiszik."
- Adolf Hitler

"Mindig is egy seggfej voltál Gorman!", "You always were an asshole Gorman!"
- Vasquez

"Az elvek arra jók, hogy megvédjenek minket az érzelmeinktől."
- Jean Luc Picard

"Kapcsolják ki a fegyver rendszereiket. Eresszék le a pajzsukat. Készüljenek az asszimilációra. Az ellenállás most és mindörökké, hasztalan."
- A Borg

"All i want to break free..."

Egészen úgy érzem magam mint a Kelly hőseiben Csodabogár. Az a jelenet remélem mindenkinek meg van, mikor már ott vannak a falunál ahol az aranyat őrzik a németek, és egy Tigris védi a bankot, Donald Sutterland meg üldögél egy fa alatt. Oda megy hozzzá a Telly Savalas és kérdezi:
- Te meg mi a fenét csinálsz itt?
- Mit csinálnék, sajtot eszem, bort iszom, és gyűjtöm mgamba a pozitív energiákat.

Na, én most itt ülök a székemben, szívom a cigimet, iszom a kávémat, LGT-t hallgatok és gyűjtöm magamba a pozitív energiákat. Ugyanis a lakásban , CSEND, REND és NYUGALOM VAN !!! Yldy és a gyerekek kimentek a telekre és ott lesznek két hétig.
ENYÉM AZ EGÉSZ LAKÁS !!!
Amikor hazajövök majd, nyugodtan kitolhatom a brinyiglit az erkélyre, levetkőzhetek, zuhanyozhatok, és senki nem nyaggat majd közben, hogy menjek valamit játszani.
Este csak benyomom a tévét nézem az EB-t, nem kell a Gergővel pörlekednem, hogy feküdjön már le.
Nem lesz tele a lakás minden sarka és szeglete valamilyen játékkal ami minden áldott este tíz perc elpakolni.
Azt játszok a gépemen amit ÉN AKAROK !!! Nem nyaggat a Teo hogy Warhammerezzük, vagy közveszélyezzünk.
Az Yldy nem fog ott hupákolni állandóan ahol én szeretnék lenni, nem bombáz a kérdéseivel.
SZABAAAAAAAADSSSSÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁGGGGG !!!! DÉLUTÁN MEGYEK MOZIBAAAAAAAA !!!!

...

Persze tudom, hogy már holnap hiányozni fognak. Eszembe jutnak Teo arany fürtjei és kifürkészhetetlen mosolya, arra gondolok majd, hogy de jó lenne megfogdosni Gergő hurka testét, és milyen jó lenne az Yldyvel összeölelkezve nézni a meccset.

Ki a fene érti ezt...???

Játék az Élet

Érdekes gondolatok forogtak ma délelőtt a fejemben. Van két játék, az egyiket úgy hívják, hogy Ultimátum játék a másikat pedig úgy hogy Közjavak játék.
Az Ultimátum játék a következő: Két fős csapatokra kell osztani az embereket és abból az egyik főnek adni kell 10 eurót. Aki megkapta a pénzt egyszeri ajánlatot tehet a másik embernek, amit az vagy elfogad, vagy visszautasít de ekkor egyikük sem tarthat meg pénzt.
A Közjavak játék a következő: Legalább négyen játsszák, mindenkinek van 10 eurója. Van egy közös kassza oda kell betenni a pénzt, minden betett euró után minden játékos kap vissza 40 euró centet. tehát ha egy ember berak egy eurót ki lehet venni a kasszából 1 euró hatvan centet.

Sokféle emberi magatartás leolvasható ha kielemezzük ezeket a játékokat.
Az Ultimátum játéknál pl. megfigyelhető, hogy általában az emberek többsége igyekszik igazságosan eljárni, és 5 eurót ad a másik félnek. Egy részük azonban kevesebbet fog, és ha ez 2 euró alá csökken visszautasítja az ajánlatot az aki az ultimátumot kapja. Ha azonban az ultimátum tétel lehetőségét ki kell érdemelni megszűnik az igazságosság elve, és az ajánlat tevő általában kevesebbet mond mint 5 euró, és rendszerint ezt zokszó nélkül elfogadják, ez esetben a visszautasítási határ is csökken. Az is megfigyelhető, hogy az ultimátum adást veszik az emberek hatalmi pozíciónak és nagyon kevés az olyan elfogadó aki azzal érvel, hogy neki is van eszköz a kezében, hisz ha visszautasít akkor senki nem kap semmit.

A közjavak játékban a következő figyelhető meg. Az emberek 25%-a azonnal átlátja a helyzetet és berakja mind a 10 euróját a közös kasszába, mert ha mindenki így tesz akkor mindenki nyer és többet vesz ki mint amennyi pénz volt induláskor. Egy másik 25% nem akar a közösbe berakni, mondván így biztosan van 10 eurója és ennél csak több lehet. A maradék 50% attól teszi függővé a közös kasszába berakandó pénzét, hogy a többség hogyan cselekszik. Amennyiben a potyázók vannak többen, felháborodik és ő sem akar fizetni, de ha azt látja, hogy az emberek többsége berakja a kasszába a pénzt ő is berakja, és elégedett lesz.

Ezzel a két játékkal remekül modellezhető egy adott közösségen belül az üzleti szemlélet (Ultimátum játék), valamint az adóhoz és annak újra elosztásához való viszony (Közjavak játék). Vagy át lehet ezt fordítani emberi tulajdonságokra, mint bizalom, illetve önzetlenség.

És itt kezdett motoszkálni a fejemben valami. Vajon, hogyan alakulnak ki ezek a tulajdonságok egy közösségben? Ha alapnak vesszük, hogy otthonról hozza mindenki ezeket a tulajdonságokat, akkor lehet ezeket befolyásolni? Ha igen, akkor hogyan? Mennyire függnek ezek vajon a gyermekkorban beégetett játszmákhoz? Ha nagyon függenek, akkor mi kell ahhoz, hogy a játszmákból fakadó nyereségét lecserélje valami egészségesebbre?

Kemény kérdések ezek...

Holnapra mindenki írjon egy 2000 szavas házi dolgozatot ezekről.

Értelem vs. érzelem harmadik menet

A Szabó családban mindig sikk volt okosnak lenni.
Számtalan ünnepre, szülinapra és egyébre emléxem amikor összegyűltünk a Rózsa utcába és ment a nagy szövegelés. Mindenki mondhatta a magáét és csak úgy szikrázott a levegő a sok okosságtól és bölcsességtől. No persze nem nagy ívű filózofiai vitákat kell elképzelni, bár volt olyan is, de számomra ez volt az elit klub, ahova mindenképp be kell kerülnöm. Ehhez pedig széles látókör, ész, tudás és műveltség kellett. Történelem, földrajz, irodalom. Aki ezekhez nem konyított, az itt nem rúgott labdába. Mivel én ebbe nőttem bele, nekem fontos volt. Így aztán kerestem és magamba szívtam a tudást, és Apám ezt nagyra értékelte, és mindig támogatott ebben.
A beszélgetések és viták gyakran voltak hangosak, esetenként akár személyes érzelmek által fűtöttek, de ez sem okozott problémát senkinek, és nem egyszer az is előfordult, hogy valaki igazat adjon a másiknak és ezzel akár elismerte tévedett.
Aztán ott voltak még az ulti partik. Úr isten, hogy én mennyire akartam játszani, de hosszú éveken keresztül csak az asztal mellet kibicelhettem. Aztán mikor kb. tizenhárom évesen leülhettem az asztalhoz játszani, és megkaptam az első uszály kalauzt meg egy uszálykormányost, úgy éreztem elnyertem a tagságot.
Azt hiszem erre mondják, hogy milyen családból jött az ember. Nekem ezek ritka alkalmak jelentették a családot, és azt, hogy hogyan kell viselkedni társaságban. Igaz erre azóta már sok-sok réteg ülepedet de az alap nyomait és főbb vonalait a mai napig észre veszem magamon.

Mekkora csalódás volt aztán a számomra, hogy mások nem így viselkednek...
Egyszer volt egy vitám, egy osztály társammal, ahol azt próbáltam neki megmagyarázni, hogy ha nincsen jegye akkor nincsen joga utazni a villamoson. Csinálhat amit akar joga akkor sem lesz rá. Így utólag nem tudom már, hogy azért nem akarta e megérteni, mert hülye volt, vagy azért, hogy engem idegesítsen, vagy ő azt a mintát hozta otthonról, hogy soha ne adjunk a másiknak igazat. Annyit tudok, hogy én tajtékoztam a dühtől. Nem ehhez voltam hozzászokva...

Talán ekkortájt fejlesztettem ki a mérhetetlen cinizmusomat. Ha végképp nem ment a meggyőzés, akkor legalább szóljunk be a másiknak. Hagy idegeskedjen ő is...

Idővel rájöttem, hogy az emberek a legritkább esetben mondanak véleményt megfontolás vagy belátás alapján. Sokkal inkább a zsigeri és benevelt elvek alapján. (Szándékosan írtam elv szót, most nem akarok belemenni, egy TA-s okfejtésbe, de biztos értitek mire gondolok.) Ezt a mai napig nehezen fogadom el, de úgy ahogy megy már. Sokszor szoktam csodálni a Bercit, hogy milyen végtelen megértéssel és könnyedséggel kezeli ezeket a megnyilvánulásokat. Igyekszem tanulni tőle.

A lényeg az egészben az, hogy szöget ütött a fejembe a Dönci egyik kommentje, hogy:
"ellenben az eladótól a mai világban nem elvárható (szerintem), hogy ennyire tudatosan élje az életét. :)".
Én azt írtam erre, hogy ebben nem egyezik a véleményünk, és írok erről egy postot. De minél többet gondolkodtam a poston annál inkább rájöttem, hogy itt az ősi probléma egyik megnyilvánulásáról van szó. Miszerint nekem természetes törekvés a tudásom és a látóköröm szélesítése, másoknak nem feltétlenül az.
Mikor érvelésen törtem a fejem, akkor állandóan oda lyukadtam ki, hogy az érvelési és kiindulási alapom, ez a fent leírt családi miliő, éppen ezért ez nem lehet vitára érdemes, mert azonnal bukik azzal az ellenérvvel szemben, hogy nem mindenki ugyan abból a családból jön.

Így hát, bár a véleményem továbbra is különbözik a Dönciétől, kénytelen vagyok visszavonulót fújni. Ideje példát venni a Berciről és elfogadni azt, amit nem tudok megváltoztatni.

U.i.: Olyan jól esett a Balázs kommentje, hogy a mai napon rögtön két kommentel ajándékozom meg rajongóimat. :)

Kié itt a tér?

Érdemes bringázni, komolyan mondom.
Ma délelött pl. az 56-osok terén ünnepség volt. Ha kocsival arra jársz, akkor max kikukkantasz a kocsiból aztán már robogsz is tovább. Gyalog meg manapság már alig járnak az emberek. Szóval bringa, mert gyors vagy, de bárhol mehetsz, bárhol megállhatsz, és mondjuk ha van egy beton koszorú ami arra való, hogy ne engedje be valahova kocsikat, ott csak kecsesen átemled a bringát, aztán gyerünk tovább.
Nade visszatérve a témámhoz, megyek a ligetben ma délelött, és valami zenekar az 56-osok tere irányából játszik valami bús melódiát. Arrakanyarodtam és pár méter múlva egy kifeszített szallaggal találtam szemközt magam. A kordon mögött meg egy rendőr és egy kormányőr.
Nézem, hogy zászlók mindenütt,egy komplett díszszázad masírozik az emlékmű körül és egy katona zenekar játszik hozzá. Gondolkodtam mi lehet ez, ekkor észrevettem, hogy az emlékmű hátuljában, egy csapat fekete és fehér ruhába öltözött emberke vár, hogy előadjon valami műsort.
Közelebb gurultam, a kordonhoz, és megkérdeztem a rendőrt, hogy ez az egész azért van e merthogy ötven évvel ez elött végezték ki Nagy Imrét? Azt mondta igen. No gondoltam tök jó, belecsöppentem valami érdekesbe, körbe kerekezek, és megnézem a műsort ha már arra járok. El is kezdetem körbe cangázni, de mindenhol kordonok, és az egyetlen nyitott helyen vagy 20 rendőr állta el az utat, meg se kíséreltem, hogy bekérzekdjem, látszott, hogy ide földi halandó nem teheti be a lábát, mert az emlékmű melletti parkolóban csak diplomata rendszámú kocsi hegyek álltak.
Na erre varrjatok gombot.
Tehát van egy történelmi személyünk, ez esetben Nagy Imre, aki hát, hogy finoman fogalmazzak nem éppen dicső halált halt, és talán elmondható az is róla, hogy igyekezett a hazájáért tenni. Ötven évvel a halála után, mintegy jóvátételként, tartanak róla egy megemlékezést, ezzel köszörülve a történelem csúnya csorbáját. De az ünnepségre csak a szűk politikai (vagy ki tudja milyen) elit mehet be. Ha én, mint adófizető állampolgár éppen arra járok, akkor esetleg egy kordon mögött kuksolva sasolhatok befele, és a kordon mögött álló biztonsági erők gyanakoda méregetnek, hogy vajon mit akarhatok...
Hát így állunk.
Valahogy túlélem ezt az egészet, hogy nem láttam a műsort, és kicsit talán mellőzve éreztem magam. De azért pár gondolat megfordult a fejemben ezzel kapcsolatban:
Most végülis milyen megemlékezés volt ez, ahonnan a plénum ki volt rekesztve?
Kinek tartották a megemlékzést? Maguknak? Akkor annak mi értelme? Ha maguknak tartották akkor azt vajon kinek a pénzéből? Ha nem a sajátjukból, hanem adó forintokból, akkor engem milyen alapon rekesztenek ki belöle?
Mitől féltek, mi lesz ha én is bemegyek? Vagy ha nem tőlem féltek, akkor kitől? Miféle fenyegetés jelethetne az a valaki, ami akkora veszély, hogy megéri rossz érzéseket kelteni az állampolgárokba?

"Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel,
A ház is a miénk, mert mi viseljük el,
Nekünk kevés fény jut, árnyékból van több,
Sötét szobánkban a pók rossz hálót köt."

Aranyszabály

Ne áruld el a Démonodnak a legféltetteb titkodat. Soha.

A Fekete Lamoure

Na mindig is ki akartam próbálni ezt a videó beszúrást.
Akkó má legyen ez:

Franya mi?

Érzelem Vs. Értelem második menet

No, most jó pár napig nem nagyon volt kedvem irogatni. Pedig ígértem témát. No akkor talán most.

Kifejtésemben kicsit messziről kell indulni.

Egyre többször figyelek fel olyan helyzetekre, amik egyértelműen arról árulkodnak, hogy egy globális "Ne érezz!" parancs hatása alatt állunk. Példának okáért itt van a kisbolt és a tízezres esete:

A múlt héten kereken háromszor fordult elő, hogy bementem a házzal szemközt található kisboltba és megpróbáltam tízezressel fizetni. A fiatal nő, aki minden alkalommal bejelentette, hogy nem tud visszaadni mindháromszor ugyan az volt. Elsőre vettem még több árút, másodszorra nem vettem inkább semmit. De tegnap elfogyott a cigim ezért muszáj volt vásárolni. A beszélgetés a következő képen zajlott.

Én: - Mennyit tudsz visszaadni ha tízezressel fizetek.
Eladó: - Hatezer.
Én: - Jó, akkor kérek nyolc doboz cigit.
Eladó (viccelődve): - Ha te mindig ezt csinálod, akkor is azt fogom mondani, hogy nem tudok visszaadni, ha tudok.
Én: - Én ezt nem tartom viccesnek, nekem eléggé kellemetlen ez a helyzet.
Eladó: - Addig ne mondj véleményt, amíg ki nem próbáltad.
Én: - Nem kritizálni szeretnélek, vagy ítélni, csak mondom, hogy ez a helyzet nekem kényelmetlen.
Eladó: - Előtted jöttek négyen és ők is tízezressel fizettek.
Én: - Nézd, én ezt már nem bírom másképp kommunikálni feléd, hogy nem kritizálni akarlak téged, vagy a boltot. Egyszerűen kifejezni szeretném, hogy ebben a helyzetben én kellemetlenül érzem magam.
Eladó: - DE NE ÉREZD ÍGY!!!

Na itt elszakadt a cérnám, és beszóltam, hogy én kérek elnézést mert vannak érzéseim. De azt gondolom, hogy önmagamhoz képest kitartóan küzdöttem.

Sorolhatnám a példákat, de lényeg az, hogy nagyon sok probléma, konfliktus, nézeteltérés feloldható lenne, ha az emberek kicsit jobban odafigyelnének, hogy bizonyos helyzetekben mit éreznek, és jobban tudnák kezelni ezeket az érzéseket. Fenti esetben sokkal jobban éreztem volna egy csapásra magam, ha az eladó elmond egy olyat, hogy:
- Sajnálom, és nekem is kellemetlen, de tanácstalan vagyok mit tehetnék.

Ez az egész jelenség tetten érhető olyan helyzetekben is, mint például vállalat vagy ország irányítás. Az egyik véglet mikor egy - nevezzük csúnyán - hatalmi pozicióban lévő ember, abszolúte nincs tisztában az érzéseivel, és viszont azok által vezérelve cselekszik. Ez bizony rettentő megterhelő a környezete számára. A másik véglet pedig az ideálképnek tekintett top-manager, aki célvezérelt életében, hatékonyan cselekszik, nem engedi, hogy érzelmei befolyásolják a hideg racionalitását. Ebben pedig az a hiba, hogy nem vesz tudomást az érzések jelenlétéről, ezért pont azért nem racionális a gondolkodása, mert egy nagyon fontos változót nem vesz figyelembe.

Olybá tűnik nekem, mintha a társadalmunkat olyan határok mentén rendeztük volna be, hogy ne kelljen az érzések kuszaságaival szembenéznünk. Kultúra anyánk suttogja füleinkbe a jólét és az elégedettség himnuszát, miközben a lelkünkben zajló folyamatok valami egészen másért kiáltanak.

***

Azt is gondolom még, hogy bár társas lények vagyunk, és igényeljük a kapcsolatokat, saját személyiségünknek azért mi vagyunk az urai. Ez alatt azt értem, hogy ha egyszer valaki felnőtté válik, és saját életet és egzisztenciát teremt magának, onnantól kezdve felelős saját magáért. (Kivételt képeznek persze a mentálisan vagy fizikálisan sérült személyek.)
A felelősség fogalmát itt egészen tágan értelmezem. Kezdve attól, hogy felelősségünk a törvények betartása az egészen kicsitől (városon belül 50 km/h), az egészen nagyokig (emberölésért 25 év) . Az erkölcsi felelősségen át (ne tedd azt a felebarátoddal amit te sem kívánsz), egészen a mentális egészség biztosításáig. Az utóbbin azt értem, hogy aki kimond a szájával valamit azt vagy gondolja is komolyan, és tudja alátámasztani. Képes legyen arra is, hogy a tévedéseit feltárja önmaga számára, és ha szükséges, módosítsa véleményéta megfelelő irányba. És ha már itt tartunk, beveszem a kalapba, a pszihés egészséget is. Igenis az a támogatandó és becsülendő út, ha valaki azon iparkodik és próbálkozik, hogy több és teljesebb legyen.

Mintegy mellék vágányon megjegyzem, hogy fenntartom magam (és mindenki számára) a jogot, hogy a beszűkült látókörűeket, és a fentieknek ellentétes irányban tevékenykedő személyeket, a saját blogomon elküldhessem a picsába.
Azt is hozzáfűzném, hogy természetesen sokkal célravezetőbbnek tartanám ha valamilyen úton módon, hozzájárulhatnék inkább a fejlődésükhöz, de ennek ugye Orbán úr esetében eléggé leküzdhetetlen akadályai vannak.

***

Harmadszor pedig azt gondolom, hogy a Nürnbergi per óta, az nem mentség, hogy "Parancsra tettem."

Érzelem Vs. Értelem

Na ez megint nagyon jó. Idézek egyet ide belőle:

"Orbán Viktor azt mondta Gyurcsány Ferencről, hogy "hülye, idióta, lássuk be", és erre a balatonőszödi beszédet hozta fel példaként, ami szerinte azt bizonyítja, hogy a kormányfő nem profi politikus, mint ő, hiszen egy profi politikust nem ragadhatnak el az indulatok, nem lehetnek érzelmei."

Gratulálok a "Ne érezz!" parancsodhoz kedves Viktor. Bizonyára ép és egészséges lelked van. Bizonyára megértő, és lelkiismeretes vagy. Bizonyára képes vagy felmérni mások érzéseit, és olyan döntéseket hozni, hogy megnyugtató legyen az számukra. Bizonyára igazad van, és egy gátlástalan terminátorra van szükség egy ország élén, és nem egy tiszta szívű érző emberre, aki empátiával és megértéssel tud foglalkozni cirka 10 millió ember problémáival.

Na ennyit erről...

Tizenegyezer-harmichetedik

Tegnap volt a szülinapom. 31 éves lettem. Hát, ezt is megéltük. Kis és csendes ünnepség volt, Yldy sütött nekem egy tortát, és szépen megettük. A tavalyihoz képest mikor kerti partit rendeztünk, ez összehasonlíthatatlanul szolidabb volt. De jó volt ez így.

Yldytől kaptam egy bazi nagy könyvet, aminek nemes egyszerűséggel az a címe, hogy Pszichológia. Beleolvasgattam, nagyon tetszik. Teljesen érdekes számomra, hogy mostanában szinte kizárólag az ilyen típusú könyvek azok amit képes vagyok olvasni. A többi szinte le sem köt. Kölcsön kaptam, a Tízezrek című könyvet, hát nem bírtam végig olvasni, pedig régebben rajongtam a történelmi, és harci regényekért. Vagy belekezdtem a "Bor, mámor, Provence"-be is, de azt is félbe hagytam.
Mondjuk a kedvenc Fantasy könyvemet a Legendát, tán még ma is el tudnám olvasni.

Node nem is erről akartam írni, hanem ami ma eszembe jutott a pszichológiáról. Biztos olvastátok ezt a horrort az Indexen, ha nem akkor most megtehetitek. Szóval ennek kapcsán az ötlött fel bennem, hogy miféle állapotban lehet egyes emberek pszichéje, hogy egyáltalán kimondanak ilyeneket. Miféle folyamatok vezetnek odáig, hogy ennyire gátlástalanul és pofátlanul kimondjon valaki, egy annyira bicskanyitogató mondatot, hogy arra már nem is tudok kategóriát mondani. Nem csak azzal van bajom, hogy egyszerűen hülyeség, mert a saját jól felfogott érdekes is volna, hogy ilyet ne mondjon ki nyilvánosan. Hanem, hogy miféle elvetemült egoista ember lehet ez, hogy ennyire nem veszi figyelembe, hogy hogyan hat a másokra az amit a szájával kimond. Pedig politikus a lelkem, ennyire azért már vágnia kéne a dolgot.
Vagy akkor, itt van a kar nélküli ember akit megbüntetett a BKV ellenőr mert nem voltak nála a rokkantságát igazoló papírja. Megbüntették a kísérőjét is, pedig ő is ingyenesen utazhatott volna. Aztán amikor kirobban a balhé, mit mond a BKV szóvivője, hogy a társaság szabályszerűen járt el. Hát komolyan mondom, ha egyszer tényleg megalakul az igazi Wayland-Yutani társaság, már sejtem honnan szerződtetik hozzá az embereket. Basszátok meg nem lett volna jobb, azt mondani, hogy: "Bocsika, ezt elkúrtuk...".
Aztán eszembe jutott még az is, mikor az Endru harmincadik születésnapján beszélgettünk. Volt ott egy csajszi aki kijelentette, hogy az ember életének a 90%-a a munkáról szól. Az egy dolog, hogy valaki ekkora hülyeséget mond, de hogy a többi ember egyetértően, és biztatóan bólogat, na az kiverte nálam a biztosítékot...

Szóval, mi van itt, kérem szépen? Mi történik Magyarországon?
Bár nem egy újdonság az egész, elég csak elolvasni, egy közvélemény kutatást, vagy éppenséggel egy kicsit is kényes üggyel foglalkozó cikk alatt a kommenteket, és rögtön kapunk egy keresztmetszetet Magyarország pszichés állapotáról...

Node, hogy írjak valami valami jót is, így szülinapom alkalmából azt kérem minden kedves látogatómtól, hogy helyezzen el egy boldog szülinapot kommentet a post alá. Köszönöm.

"Éá ödöti bódottág!"

Kb. annyira szeretem a munka helyemet, mint az Irán Izraelt. De ma mégis kitörő örömmel jöttem munkába. Ugyanis Dönci jóvoltából van egy tök franya bringa a seggem alatt. Ezt nem győzöm eléggé köszönni.
Már tavaly is jártam bringával de az össze sem hasonlítható ezzel az élménnyel. Tavaly ugyanis egy Auchanba kapható tízezer forintos bringával jártam, ami egy nyár alatt szét is esett. A műszaki paramétereken kívül, elmondanám még, hogy ez a bringa tud beszélni. Ráadásul hipnotikusan delejes mondatokkal, arra kényszerít, hogy menjek vele. Kint áll az erkélyen és suttog felém.
- Gyere. Ülj rám, tekerj. Elviszlek a világ végére is...
Ha ráülök, akkor pedig a vázon felizzik egy felirat, hogy:
"Egy bringa mind fölött. Egy bringa kegyetlen (gyors), mert gurul az egyetlen!".

Útközben eszembe jutottak dolgok. Például a Fiumei úton jövök a temető mellet. Innen lopták el Kádár bácsi koponyáját, meg firkálták össze a munkás mozgalmi pantheont, vagy mit. No, gondoltam nemsokkal az eset után, ha már arra járok benézek. Befordulok a kapun, elindulok a sír felé - azt ugyanis tudtam, hogy merre van mert látszik az utcáról - valaki kiabál mögöttem:
- HÉÉÉÉÉ!!!
Valami hatodik érzék megsúgta, hogy nekem kiabálnak, mert biztosan nem lehet biciklizni a temetőben. De azt gondoltam, hogy így 30 évesen, őszülő halántékkal, két gyermek apjaként, tisztes család főként, adó fizető állampolgárként, egy "Fiatalember a biciklivel, álljon meg!" kiáltás kijár nekem. Így aztán menetem tovább.
Odaértem sírhoz, de látom ám, hogy vagy négy biztonsági ork járkál fel s alá körülötte. Az egyik elindul felém. Megálltam, bevártam. Gondoltam, ha már itt van, elmondhatná nekem, ugyan miért nem lehet bringázni a temetőben. De csak rám reccsent:
- Nem szabad biciklizni.
Mivel én kérem a Rémálom az Elm utcában, és az Alien sorozatokon nőttem fel, nem ijedek meg egy holmi biztonsági orktól. Ezért kimértem végig néztem. Majd tisztán érthető hangon a szemébe nézve a következőt mondtam:
- Jó napot.
Ekkor az ork arcán kaleidoszkóp szerűen érzelmek sokasága vonult át, a csendes zavartól, az értetlenségen át, a tökéletes tanácstalanságig. Végül én ugyan nem értettem, hogy mit motyog maga elé, de azt láttam, hogy nagyon szeretné, ha elmennék onnan.
Megsajnáltam szegény orkot, és kikerekeztem a temetőből...

Gonosz-e vagy?

Na, most akkor átalakulunk Gyűrűk Ura bloggá. Az előző post alatt egy nagyon értelmes, és szívet melengető párbeszéd alakult ki. A témája az a bizonyos Raul Reiner (mossá azé nevezzük nevén: Kornya Zsolt) kritika a GYU-ról.
A komentelés után hirtelen felindulásból megnéztem a Király visszatért. Van benne egy jelenet, amikor Aragorn ötlete alapján felvonulnak az emberek a Fekete Kapu elé, és megpróbálják Sauron figyelmét elvonni Frodóról aki éppen Samuval kúszik-mászik az Egy Gyűrűvel a Végzet hegye felé, hogy elpusztítsák azt.
Kivonulnak hát, szemlátomást olyan max. 3.000 harcossal, és Aragorn meg a többiek, odalovagolnak a Fekete Kapu elé és elkezdenek kiabálni, hogy jöjjön elő Sauron a Fekete Föld ura had mondjanak felette ítéletet.
Azért valljuk meg, ez egy kicsit erős. A kapu mögött figyel vagy 10.000 ork, plusz trollok, meg goblinok meg a rák tudja mifene. Döntően Aragornéknak esélye sincs arra, hogy bemenjenek és Sauront felelősségre vonják. Oké, hogy ez egy figyelem elterelés, de azért még sem így kéne kezdeni, szerintem.
Na erre kijön az a faszinger akinek csak a szája látszik ki a vértje alóla, ő Sauron Hangja. Lássuk, mit csinál. Nem azzal kezdi, hogy felhívja a figyelmet az erők egyenlőtlenségére, és kérdezi, hogy mégis mi a fenét képzelnek magukról ezek az Aragornék, hanem szó szerint basztatni kezdi őket. Beszól Aragornak, Gandalfnak. Előveszi Frodó mithril páncélingét, elkezdi ecsetelni miféle kínokon esett át Frodó mielőtt meghalt (jegyezzük meg, ez ugye nem igaz, mert Frodó ekkor él, és Samuval tartanak a Végzet Hegye felé).
Ekkor Aragorn lecsapja követ fejét, és kezdetét veszi a csata...

Ha jobban belegondolunk, itt azért történhetett volna valami más is.

Valójában ez a helyzet baromi könnyen feloldható lett volna:

Aragorn: - Te figyelj, nekünk a tökünk tele van ezzel a háborúskodással, azt kívánjuk, hogy legyen vége, egyszer és mindenkorra.
Sauron Hangja: - Hát azt elhiszem, mi sem szeretjük ezt, de hát a gazdámnak kell a Gyűrű. Most mond meg, mit tegyek?
A: - Nézd, a Gyűrű nálunk van. Valójában nem tudunk mit kezdeni vele, és használni sem tudjuk. Legszívesebben elpusztítanánk...
S.H.: - Ne pusztítsátok el, ha megteszitek nekünk végünk. Mi pedig valójában csak élni szeretnénk.
A: - Hát, tulajdonképpen, nagy ez a világ, elférnénk benne mind a ketten. De mi félünk tőletek, és van egy olyan rossz tulajdonságunk, hogy amitől félünk azt elpusztítjuk.
S.H.: - Ha megbizonyosodnál arról, hogy nem kell tőlünk félnetek, akkor nem pusztítanád el a Gyűrűt?
A: - Akkor nem.
S.H. : . Mi készek vagyunk bizonyságot tenni arról, hogy nem kell tőlünk félnetek, ha cserébe nem pusztítjátok el a Gyűrűt, és visszaadjátok Sauronnak. Mond, milyen bizonyítékot kívánsz?

Innentől kezdve, a dolog megoldható, szerintem.

Én ismét csak Eric Berne aranyköpését tudom idézni: "Ha megtehetnénk, hogy őszintén kommunikáljunk egymással, miért nem teszünk így?".

A válasz valahol, nagyon mélyen, el van rejtve. Ahogyan a Gonoszság és a Jóság fogalma is...

A hülyeség határtalan

Egyszer ha majd nagy leszek, talán meglehet, hogy Ráth-Végh István nyomdokaiba lépek, és én is írok egy könyvet a hülyeségről.
Mostanában egyre nagyobb élvezetet találok a komentek olvasgatásában. Minap ez a gyöngyszem került elém. Hát, ha végigolvasni nem is nagyon érdemes, azért szemezgetni nagyon hasznos belőle. A lényeg, hogy a cikk maga, egy szomorú dologról szól, vagyis Sierra Leone egészségügyi helyzetéről. A komentekben viszont minden van, politikától kezdve a rasszizmuson át, a tömény hülyeségig minden.
Aztán másik téma is előkerült mostanság. Tegnap beszélgettünk Endruval, Mel Gibbson agy menéséről volt szó, mégpedig az Apocalypto néven futó oltári szar filmről. A filmet most nem részletezem, de tényleg nagyon szar. Ami kiemelkedik belőle, az a giga hülyeség, hogy ezek a nem normális idióták ott a Yucatán-félszigeten, ember áldozatot mutatnak be az Isteneknek mert szar volt a termés, és most hát akkor biztosan azért, mert mérgesek odafönt, és ki kell engesztelni őket. Kiket áldoznak fel? Életerős, munka képes férfiakat. TETSZIK ÉRTENI??? Elrabolják őket, és nem ám rabszolgának használják, hogy művelje a földet meg mit tudom én, hanem lemészárolják őket, a tömeg legnagyobb örömére. Hát, most vagy ezek a Maják voltak nagyon hülyék, vagy a Gibbson bácsi értelmezett nagyon félre valamit.
A harmadik téma inkább vicces, de van ennek is egy érdekes vetülete ami az emberi butaságot hivatott megvilágítani. Az egyik kedvenc fantasy íróm Raul Reiner, írt egy remek kritikát a fantasy Szent Tehenének számító Gyűrűk Ura és további történeteiről. Bár ha jobban meggondolom, inkább Tolkien szüklátókörűségéről van szó. A kedvenc részem az, hogy miért gonosz Szauron? Azért mert vissza akarja szerezni az Egy Gyűrűt? DEHÁT AZ AZ ÖVÉ! Ő KÉSZÍTETTE! A JOGOS TULAJDONA!!!
Na ennyit mára, a könnyed linkelgetős blogbejegyzés remélem mindenki kedvére lesz, és tessék óvakodni a hülyeségtől.

X óvódatárs

Esetleg valakinek érdeklődésére tarthat számott, így leírom mi történt az ovis üggyel kapcsolatban.
Nos, az igazgatónővel nem sikerült beszélnem mert egész héten beíratás van. Beszéltem viszont az óvóda pszichológusával. Képzeljétek ilyen is van.
A következő tényeket ismertem meg.
X óvódatárs kétséget kizáróan autista, ezt, az itthon szakmailag leginkább elfogadott intézet állapította meg. Mint ilyen speciális ellátást igényel. A JMK ovinak az alapító okiratában nem szerepel, hogy feladata ilyen speciális gyerekek számára óvódai elhelyezést biztosítani. Ezért igyekeznek a lehető leggyorsabban és legfájdalom menetsebben másik óvódát találni a gyereknek.
A pszihológus töredelmesen bevallota, hogy teljes mértékben tisztába van az óvóda személyzete X óvódatárs problémájával. Jelen pillanatban, az egész ovinak ez a legnagyobb problémája. A gyermek ugyanis nem csak a csoport életére van kihatással, hanem jóformán mindenkiére. (Hoppá!)
Minden erejükkel a megoldáson vannak. Május végére megoldódhat az ügy.

Hát ez van...

"Az élet egy nagy erdő, ezernyi vész..."

Sokat rágódtam azon, hogy érdemes volt e a Teot oviba járatni az idén. Simán otthon maradhatott volna az Yldyvel és a Gergővel. Yldy egy nagyon frankó anya, simán elbír két gyerekkel is, nem okozott volna neki gondot.
Talán eddigi apai élményeim között a legnehezebbek az ovihoz köthetők. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy ülök az ovi folyosóján ölemben a Teoval és ő keservesen sír, hogy nem akar bemenni és hiányzik a macija, mert aznap otthon hagytuk, és már nekem is gyűlnek a könnyek a szemem sarkában...
Vagy amikor a beszoktatás alatt először hagytam ott egy fél órára, és remegett a kezem ahogy behúztam az ajtót magam mögött, és odabent kiabál a fiam, hogy: "APA, NE MENJ EL! APA, NE HAGYJ ITT!!!"...
Hiába volt minden ész érv, hogy erre szükség van. Hiába volt ez annyira letompítva amennyire csak lehetséges. Ugyanis Teot kb. kilencre viszem az oviba és fél egykor már el is hozza őt az Yldy. Hiába a három hét beszoktatás. Hiába minden. Egyszer-kétszer majdnem meginogtam, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy felvetem, ki kéne venni a Teo-t az oviból.
Most már valamivel jobb a helyzet, van már barátja is a Teonak. Szereti az óvónéniket, persze az óvónénik is őt. De azt korántsem állítanám, hogy a Teo szeret oviba járni...

Ma viszont rájöttem, hogy ennek az egésznek van egy hozadéka. Teo elkezdett közösségben létezni. Persze ezt eddig is tudtam, de nem rajzolódott ki olyan élesen mint máig. Teo csoportjában van ugyanis egy problémás gyerek. Sok mindent el lehet mondani, erről a gyerekről, akit hívjunk most X óvódatársnak.

X óvódatárs, állandóan kiszökik a teremből.
X óvódatárs, verekszik és csúnyán beszél.
X óvódatárs, szétkeni a székletét a fürdőszoba padlóján, majd a kezét a többi gyerek törülközőjébe törli.
X óvódatárs, autista tendenciákat mutat...

Hát, direkt nem írom le, milyen jelzőkkel illetve indulattal kezeli X óvódatársat a többi szülő. Elég annyi, hogy a végtelenül kedves, türelmes és jókdevű óvónénik már a falat kaparják kínjukban. Finoman utaltak, hogy a szülőknek kell szólni az igazgatónak ez ügyben, mert az mégiscsak milyen dolog, hogy az óvónő szól az igazgatónak, hogy gáz a gyerek. Szóval elhatároztam, hogy holnap reggel bemegyek az ovi igazgató nőjéhez, és megkérdezem ilyenkor mit lehet tenni...

De nem is ez a lényeg, hanem az egészből Teo szemszöge... Most először találkozott ilyennel egész életében, hogy valaki antiszociálisan viselkedik. Vajon jól döntöttünk ???