Értelem vs. érzelem harmadik menet

A Szabó családban mindig sikk volt okosnak lenni.
Számtalan ünnepre, szülinapra és egyébre emléxem amikor összegyűltünk a Rózsa utcába és ment a nagy szövegelés. Mindenki mondhatta a magáét és csak úgy szikrázott a levegő a sok okosságtól és bölcsességtől. No persze nem nagy ívű filózofiai vitákat kell elképzelni, bár volt olyan is, de számomra ez volt az elit klub, ahova mindenképp be kell kerülnöm. Ehhez pedig széles látókör, ész, tudás és műveltség kellett. Történelem, földrajz, irodalom. Aki ezekhez nem konyított, az itt nem rúgott labdába. Mivel én ebbe nőttem bele, nekem fontos volt. Így aztán kerestem és magamba szívtam a tudást, és Apám ezt nagyra értékelte, és mindig támogatott ebben.
A beszélgetések és viták gyakran voltak hangosak, esetenként akár személyes érzelmek által fűtöttek, de ez sem okozott problémát senkinek, és nem egyszer az is előfordult, hogy valaki igazat adjon a másiknak és ezzel akár elismerte tévedett.
Aztán ott voltak még az ulti partik. Úr isten, hogy én mennyire akartam játszani, de hosszú éveken keresztül csak az asztal mellet kibicelhettem. Aztán mikor kb. tizenhárom évesen leülhettem az asztalhoz játszani, és megkaptam az első uszály kalauzt meg egy uszálykormányost, úgy éreztem elnyertem a tagságot.
Azt hiszem erre mondják, hogy milyen családból jött az ember. Nekem ezek ritka alkalmak jelentették a családot, és azt, hogy hogyan kell viselkedni társaságban. Igaz erre azóta már sok-sok réteg ülepedet de az alap nyomait és főbb vonalait a mai napig észre veszem magamon.

Mekkora csalódás volt aztán a számomra, hogy mások nem így viselkednek...
Egyszer volt egy vitám, egy osztály társammal, ahol azt próbáltam neki megmagyarázni, hogy ha nincsen jegye akkor nincsen joga utazni a villamoson. Csinálhat amit akar joga akkor sem lesz rá. Így utólag nem tudom már, hogy azért nem akarta e megérteni, mert hülye volt, vagy azért, hogy engem idegesítsen, vagy ő azt a mintát hozta otthonról, hogy soha ne adjunk a másiknak igazat. Annyit tudok, hogy én tajtékoztam a dühtől. Nem ehhez voltam hozzászokva...

Talán ekkortájt fejlesztettem ki a mérhetetlen cinizmusomat. Ha végképp nem ment a meggyőzés, akkor legalább szóljunk be a másiknak. Hagy idegeskedjen ő is...

Idővel rájöttem, hogy az emberek a legritkább esetben mondanak véleményt megfontolás vagy belátás alapján. Sokkal inkább a zsigeri és benevelt elvek alapján. (Szándékosan írtam elv szót, most nem akarok belemenni, egy TA-s okfejtésbe, de biztos értitek mire gondolok.) Ezt a mai napig nehezen fogadom el, de úgy ahogy megy már. Sokszor szoktam csodálni a Bercit, hogy milyen végtelen megértéssel és könnyedséggel kezeli ezeket a megnyilvánulásokat. Igyekszem tanulni tőle.

A lényeg az egészben az, hogy szöget ütött a fejembe a Dönci egyik kommentje, hogy:
"ellenben az eladótól a mai világban nem elvárható (szerintem), hogy ennyire tudatosan élje az életét. :)".
Én azt írtam erre, hogy ebben nem egyezik a véleményünk, és írok erről egy postot. De minél többet gondolkodtam a poston annál inkább rájöttem, hogy itt az ősi probléma egyik megnyilvánulásáról van szó. Miszerint nekem természetes törekvés a tudásom és a látóköröm szélesítése, másoknak nem feltétlenül az.
Mikor érvelésen törtem a fejem, akkor állandóan oda lyukadtam ki, hogy az érvelési és kiindulási alapom, ez a fent leírt családi miliő, éppen ezért ez nem lehet vitára érdemes, mert azonnal bukik azzal az ellenérvvel szemben, hogy nem mindenki ugyan abból a családból jön.

Így hát, bár a véleményem továbbra is különbözik a Dönciétől, kénytelen vagyok visszavonulót fújni. Ideje példát venni a Berciről és elfogadni azt, amit nem tudok megváltoztatni.

U.i.: Olyan jól esett a Balázs kommentje, hogy a mai napon rögtön két kommentel ajándékozom meg rajongóimat. :)