Van egy pár dolog amiről nem illik beszélni. Az egyik ezek közül a a férfiak, és azon belül a család apák logikai csapdája. Azaz egy igazi 22 csapda. Leírom miről van szó:
Egy férfinak aki család apa gondoskodnia kell a családjáról. Élet teret és egzisztenciát kell teremteni nekik. Ugyanakkor a lányaikat különös gonddal és szeretettel kell körül venni, a fiaikat pedig jó példákkal elöl járva ellátni rengeteg mintával, ami jó esetben képessé teszi majd őket, hogy hasonló helyzetben megállják a helyüket. Az utóbbi azt vonzza magával, hogy rendszeresen és sok időt kell a gyermekekkel tölteni.
Mind a két feltétel tetszés szerint bővíthető vagy szűkíthető. Tehát az egzisztencia jelenthet családi házat, kocsit apunak, anyunak, vagy akár hawaii- szigeteki nyaralást, de jelentheti szimplán azt is, hogy legyen étel az asztalon, meg ruha a gyereken. Az időtöltés lehet akár napi több óra, vagy akár 20 perc is de az aztán igazi minőségi idő.
Vegyünk példának egy olyan beosztásban dolgozó apát akitől a munkája a napi nyolc órán felül extra erőfeszítéseket kíván, legyen vezető pozícióban, keressen jól. Van két gyerek, meg van már a családi ház kutyával. Valami viszont mégsem stimmel...
Első nekifutásnak talán érthetetlennek látszik. Hisz minden szép, minden jó. De ez csak a látszat. Gondoljunk csak bele, a kertes házak nem itt vannak a városban, de a munkahelyek igen. Az út oda-vissza vagy két óra, de esetenként több, ha ez párosul 9-10 óra melóval akkor az már rögtön a nap fele. Este hét óra körül haza esve fáradtan, meggyötörve szembesülni a gyermekkel aki éppen a dackorszakát éli, hát nem egyszerű eset. És ez megy minden áldott nap. Mire eljön a hétvége a fáradtság már olyan mértékeket ölt, hogy az ember fia már csak arra vágyik, hogy hagyja őt mindenki békén.
De ez nem megy ilyen egyszerűen, a család nem enged. Előáll az asszony, hogy menjünk ide-oda. Töltsünk együtt egy kis időt. Vagy menni kell a család többi részéhez, szülinap, húsvét, egyebek. Ezt fűszerezi a gyermekek állandó nyaggatása, lábatlankodása, hisztizése, szófogadatlansága.
Ezt lehet bírni egy ideig óráig, de előbb utóbb elszakad a húr. És jön a kitörés. Gyengébb formában egy jó kis hétvégi balhé, ami után a hétfői munkába menetel szinte megváltás. Közepes eredményként értékelhető egy több hetes mosoly szünet, a kemény játékosok pedig szép lassan megindulnak a válás felé.
De miért is van ez? Hisz minden olyan szépen indult...
Egyesekben talán megfordul az a gondolat is, hogy kéne tenni valamit. De mit?
Elárulok most egy nagy titkot kedves férfi társaim, ezt a problémakört NEM LEHET LOGIKAILAG FELOLDANI. Ugyanis ez egy 22-es csapda.
Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy kevés a nap 24 órája (bár szín igaz kevés). Itt azokról az indíttatásokról, és érzelmekről van szó amikről az emberek igyekeznek elrejteni a világ, de még maguk elöl is.
Amikor egy ilyen cipőben járó apuka felteszi magának a kérdést, hogy: "Miért van az, hogy én azt érzem, hogy erőmön felül teljesítek, és a hála a családom részéről csak az, hogy szorítanak egyet a présen?" De ugyanakkor szégyenkezik amiatt, hogy így látja a szeretteit, hisz tegnap este is azt mondta az egyik lurkó, hogy szereti, és valójában ő is szereti a gyermekeit, és a feleségét is. De ahogy telnek a hónapok egyre fáradtabb és egyre inkább azt érzi, hogy kihasználják, és nem becsülik meg eléggé. Amikor aztán egy fontos értekezlet közepén rezegni kezd a telefon, és rápillantva látja, hogy a felesége az, ingerülté is vállik, hát itt sem hagyják már őt békén? Ha pedig felveszi, mindig ugyan az a nóta. "Mikor jössz? Meddig tart még az az értekezlet? A gyerekek hiányolnak. Nekem is hiányzol...." Bűntudat, de sértődöttség. Fáradtság, de szét vet a düh. Ördögi körök, önmaga farkába harapó kígyó.
Aztán a magyány. Bárkinek mondod el, mindenre számíthatsz csak arra nem, hogy megértenek. Jönnek a magyarázatok, hogy ezt bírni kell. Vagy az űberelések, hogy a másiknak még hajmeresztőbb a helyzete. Vagy megmondják, hogy ezt te akartad, hehehe. Végül aztán ott állsz egyedül, hogy mi a kurva élet van ezzel a világgal? Csak én érzem azt, hogy ezt nem lehet bírni, csak én gondolom, hogy ez igazságtalan?
Ha nem változik valami, eljön az idő, hogy bemenekülj valami jól bevált recepthez. Leginkább ahhoz, hogy elővedd a szülőidben tárolt jó kis játszmákat, amivel valahogy el lehet tengeni míg vége lesz az őrületnek. A Játszmák végre teljes pompájukban tündökölhetnek, és még arra is lesz lehetőséged, hogy megfelelő társaságban "Hát nem borzasztó..."-t játszva levezess valami kis feszültséget, és némi zsetonnal vigasztald magad.
Vagy kiváló megoldás, hogy teletömd a fejedet valami ezoterikus blablával, ami majd jól megmagyarázza neked, hogy ez van, de ne aggódj mert a túlvilágon vagy a következő életedben majd minden fasza lesz.
Végső megoldásként meg, ott a heroin.
Ha van eszed, akkor ezeket elfelejted. Van egy jobb ötletem. Nézz szembe ezekkel a kérdésekkel és érzésekkel. Nincsen olyan, hogy helytelen vagy rossz érzés. Igenis érezheted azt, hogy legszívesebben széthasítanád a gyermekedet egy baltával. Persze ne tedd meg. De hidd el nem te vagy az egyetlen.
Követeld meg az igényeidet. Ha arra van szükséged, hogy egy este elmenj és sörözz egyet a régi barátaiddal, tedd meg, és ne ismerj tréfát ebben a kérdésben. Mond meg , hogy most nem vagy kíváncsi senkire otthonról. Viszont ez vica versa, a párodnak is tiszteletben kell tartani az igényeit. Ha te szombaton pihensz, akkor vasárnap kutya kötelességed a tenyereden hordozni őket. Ami fontos még, hogy senki nem azért létezik a családban, hogy folyamatosan alárendelt viszonyban legyen.
Beszélj, beszélj és beszélj ezekről a dolgokról. Ha benn tartod azzal teszed a legrosszabbat. Keress valakit aki meghallgat, az a legjobb eset ha pont a feleséged az. Fontos, hogy hallgatni tudjon téged. Ne ítélkezzen, ne prédikáljon, ne űbereljen, ne példálózzon. Csak egyszerűen hallgasson meg téged. És te meg mondjad, mondjad el akár százszor. Ha nincs senki akinek megtehetnéd, akkor menj el a egy pszihomókushoz akár, az legalább tud rád figyelni. Kicsit drágább mint sörözni a barátoddal, de ez van.
Mondanám, hogy kezd el önismerettel foglalkozni, de nem hiszem, hogy bárki hallgatna rám. Akinek van hajlama erre az már úgyis megtette, akinek meg nincs az úgyis azt fogja mondani, hogy ő nem megy el mondjuk egy pszihodráma csoportba mert az hülyeség, meg nincs ideje, meg a rák tudja mi...
Amit még tudok mondani erről, hogy ha megfogadod a tanácsaimat, akkor nem az lesz, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozik az élet körülötted. Bár az igény érvényesítés hatására egy csapásra harmonikusabb lesz a családi élet. Az a jellemző inkább, hogy rádöbbensz, mi az értékes számodra, és még az előtt megmentheted mielőtt elvesztenéd. Ezért már megér, nem?
Egy férfinak aki család apa gondoskodnia kell a családjáról. Élet teret és egzisztenciát kell teremteni nekik. Ugyanakkor a lányaikat különös gonddal és szeretettel kell körül venni, a fiaikat pedig jó példákkal elöl járva ellátni rengeteg mintával, ami jó esetben képessé teszi majd őket, hogy hasonló helyzetben megállják a helyüket. Az utóbbi azt vonzza magával, hogy rendszeresen és sok időt kell a gyermekekkel tölteni.
Mind a két feltétel tetszés szerint bővíthető vagy szűkíthető. Tehát az egzisztencia jelenthet családi házat, kocsit apunak, anyunak, vagy akár hawaii- szigeteki nyaralást, de jelentheti szimplán azt is, hogy legyen étel az asztalon, meg ruha a gyereken. Az időtöltés lehet akár napi több óra, vagy akár 20 perc is de az aztán igazi minőségi idő.
Vegyünk példának egy olyan beosztásban dolgozó apát akitől a munkája a napi nyolc órán felül extra erőfeszítéseket kíván, legyen vezető pozícióban, keressen jól. Van két gyerek, meg van már a családi ház kutyával. Valami viszont mégsem stimmel...
Első nekifutásnak talán érthetetlennek látszik. Hisz minden szép, minden jó. De ez csak a látszat. Gondoljunk csak bele, a kertes házak nem itt vannak a városban, de a munkahelyek igen. Az út oda-vissza vagy két óra, de esetenként több, ha ez párosul 9-10 óra melóval akkor az már rögtön a nap fele. Este hét óra körül haza esve fáradtan, meggyötörve szembesülni a gyermekkel aki éppen a dackorszakát éli, hát nem egyszerű eset. És ez megy minden áldott nap. Mire eljön a hétvége a fáradtság már olyan mértékeket ölt, hogy az ember fia már csak arra vágyik, hogy hagyja őt mindenki békén.
De ez nem megy ilyen egyszerűen, a család nem enged. Előáll az asszony, hogy menjünk ide-oda. Töltsünk együtt egy kis időt. Vagy menni kell a család többi részéhez, szülinap, húsvét, egyebek. Ezt fűszerezi a gyermekek állandó nyaggatása, lábatlankodása, hisztizése, szófogadatlansága.
Ezt lehet bírni egy ideig óráig, de előbb utóbb elszakad a húr. És jön a kitörés. Gyengébb formában egy jó kis hétvégi balhé, ami után a hétfői munkába menetel szinte megváltás. Közepes eredményként értékelhető egy több hetes mosoly szünet, a kemény játékosok pedig szép lassan megindulnak a válás felé.
De miért is van ez? Hisz minden olyan szépen indult...
Egyesekben talán megfordul az a gondolat is, hogy kéne tenni valamit. De mit?
Elárulok most egy nagy titkot kedves férfi társaim, ezt a problémakört NEM LEHET LOGIKAILAG FELOLDANI. Ugyanis ez egy 22-es csapda.
Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy kevés a nap 24 órája (bár szín igaz kevés). Itt azokról az indíttatásokról, és érzelmekről van szó amikről az emberek igyekeznek elrejteni a világ, de még maguk elöl is.
Amikor egy ilyen cipőben járó apuka felteszi magának a kérdést, hogy: "Miért van az, hogy én azt érzem, hogy erőmön felül teljesítek, és a hála a családom részéről csak az, hogy szorítanak egyet a présen?" De ugyanakkor szégyenkezik amiatt, hogy így látja a szeretteit, hisz tegnap este is azt mondta az egyik lurkó, hogy szereti, és valójában ő is szereti a gyermekeit, és a feleségét is. De ahogy telnek a hónapok egyre fáradtabb és egyre inkább azt érzi, hogy kihasználják, és nem becsülik meg eléggé. Amikor aztán egy fontos értekezlet közepén rezegni kezd a telefon, és rápillantva látja, hogy a felesége az, ingerülté is vállik, hát itt sem hagyják már őt békén? Ha pedig felveszi, mindig ugyan az a nóta. "Mikor jössz? Meddig tart még az az értekezlet? A gyerekek hiányolnak. Nekem is hiányzol...." Bűntudat, de sértődöttség. Fáradtság, de szét vet a düh. Ördögi körök, önmaga farkába harapó kígyó.
Aztán a magyány. Bárkinek mondod el, mindenre számíthatsz csak arra nem, hogy megértenek. Jönnek a magyarázatok, hogy ezt bírni kell. Vagy az űberelések, hogy a másiknak még hajmeresztőbb a helyzete. Vagy megmondják, hogy ezt te akartad, hehehe. Végül aztán ott állsz egyedül, hogy mi a kurva élet van ezzel a világgal? Csak én érzem azt, hogy ezt nem lehet bírni, csak én gondolom, hogy ez igazságtalan?
Ha nem változik valami, eljön az idő, hogy bemenekülj valami jól bevált recepthez. Leginkább ahhoz, hogy elővedd a szülőidben tárolt jó kis játszmákat, amivel valahogy el lehet tengeni míg vége lesz az őrületnek. A Játszmák végre teljes pompájukban tündökölhetnek, és még arra is lesz lehetőséged, hogy megfelelő társaságban "Hát nem borzasztó..."-t játszva levezess valami kis feszültséget, és némi zsetonnal vigasztald magad.
Vagy kiváló megoldás, hogy teletömd a fejedet valami ezoterikus blablával, ami majd jól megmagyarázza neked, hogy ez van, de ne aggódj mert a túlvilágon vagy a következő életedben majd minden fasza lesz.
Végső megoldásként meg, ott a heroin.
Ha van eszed, akkor ezeket elfelejted. Van egy jobb ötletem. Nézz szembe ezekkel a kérdésekkel és érzésekkel. Nincsen olyan, hogy helytelen vagy rossz érzés. Igenis érezheted azt, hogy legszívesebben széthasítanád a gyermekedet egy baltával. Persze ne tedd meg. De hidd el nem te vagy az egyetlen.
Követeld meg az igényeidet. Ha arra van szükséged, hogy egy este elmenj és sörözz egyet a régi barátaiddal, tedd meg, és ne ismerj tréfát ebben a kérdésben. Mond meg , hogy most nem vagy kíváncsi senkire otthonról. Viszont ez vica versa, a párodnak is tiszteletben kell tartani az igényeit. Ha te szombaton pihensz, akkor vasárnap kutya kötelességed a tenyereden hordozni őket. Ami fontos még, hogy senki nem azért létezik a családban, hogy folyamatosan alárendelt viszonyban legyen.
Beszélj, beszélj és beszélj ezekről a dolgokról. Ha benn tartod azzal teszed a legrosszabbat. Keress valakit aki meghallgat, az a legjobb eset ha pont a feleséged az. Fontos, hogy hallgatni tudjon téged. Ne ítélkezzen, ne prédikáljon, ne űbereljen, ne példálózzon. Csak egyszerűen hallgasson meg téged. És te meg mondjad, mondjad el akár százszor. Ha nincs senki akinek megtehetnéd, akkor menj el a egy pszihomókushoz akár, az legalább tud rád figyelni. Kicsit drágább mint sörözni a barátoddal, de ez van.
Mondanám, hogy kezd el önismerettel foglalkozni, de nem hiszem, hogy bárki hallgatna rám. Akinek van hajlama erre az már úgyis megtette, akinek meg nincs az úgyis azt fogja mondani, hogy ő nem megy el mondjuk egy pszihodráma csoportba mert az hülyeség, meg nincs ideje, meg a rák tudja mi...
Amit még tudok mondani erről, hogy ha megfogadod a tanácsaimat, akkor nem az lesz, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozik az élet körülötted. Bár az igény érvényesítés hatására egy csapásra harmonikusabb lesz a családi élet. Az a jellemző inkább, hogy rádöbbensz, mi az értékes számodra, és még az előtt megmentheted mielőtt elvesztenéd. Ezért már megér, nem?
