Hit nélkül mit érek én?

Gyermek koromban olvastam egyszer egy könyvet. Nem is egyszer olvastam, vagy ötször. Walter Lord: A hihetetlen győzelem. Ez volt az. Ez a Midway szigeteki csatáról szólt, ahol az amerikaiak megfordították a Csendes óceáni hadszíntér küzdelmeit. Konkrétan elsüllyesztettek négy darab japán anyahajót. Az Agakit, a Kagát, a Hiroyut és a Soriyout. Nekik egyébként csak három anyahajójuk volt, az Enterprise, a Yorktown és a Hornet. A Yorktownt egyébként meg a japcsik bombázták szét, kétszer is, úgyhogy el is süllyedt.
A sztori így leírva nem valami érdekfeszítő, de akkoriban azért másképp nézett ki a tengeri hadviselés. Nem volt pl. radar, meg műhold meg ilyesmi. Cserébe minden hajó fedélzetén volt egy nagy rakás ember akik kémlelték az eget, hogy jönnek e ellenséges bombázók. Ez volt a felderítés. Igazságosabb harc volt mint mostanság, amikor egy Iraki háborút úgy nyernek meg az amerikaiak, hogy kilőnek 3000 Tomahawk robot repülőt, meg felszállnak ötezerszer a vadászbombázók, és egy rommá lőtt országba bemasírozik kb. egymillió katona, hogy számba vegye a pusztítást. Nade elkalandoztam...
Szóval ott azért jobban kétesélyes volt minden. Tudták, hogy valahol ott vannak a japcsik, és a japók meg tudták, hogy valahol ott vannak az amcsik. De valójában a szerencse, a kitartás, a szorgalmas munka és az ész számított. Nem az, hogy kinek milyen modern eszközei vannak. Így aztán mikor már pattanásig feszült a helyzet, és a csata előestéjén a japán pilóták a szakét vedelték, az amerikaik - mert hát ez egy amerikai könyv vót - imádkoztak. Ezt az író úgy próbálta visszaadni, hogy annyit írt erről, hogy az Enterprise anyahajó fedélzetén a 2800 főből nem volt egyetlen ateista sem.

Mit mondok erre én?

JAH? HÁT ÚGY KÖNNYŰ !!!