Miért pont a TA?
Miért pont ennek az eszköznek a segítségével definiálom magam, az utam, az életem, a kapcsolataim és úgy kb. a körülöttem történő kommunikációk 90%-át?
Lehetnék mondjuk hívő, és akkor mindenben Isten akaratát látnám, és mondhatnám az imákat, hogy valami ne úgy legyen, és a "köszönöm, Istenem"-eket rebeghetném ha jól sül el valami.
Kereshetnék magamnak valami frankó kis szektát is, és ott is megélhetném az életem és minden mást csak a szükséges rossznak láthatnék.
Kinyilváníthatnék egy személyt valami überfrankó csókának, és mint valami bálványimádó gondolhatnám, hogy ő majd mindent megmagyaráz.
Vagy lehetnék láncdohányos-alkoholista-drogos, és akkor jó gyorsan véget vetnék ennek a sok baromságnak, és lenne pár igazán jól betépett évem.
De én nem.
Én a következőt választottam:
Miután felfedeztem valami igazán érdekeset és kellően bonyolultat számomra, amit megfelelő eszköznek tartok, hogy értelmezzem, elemezzem és leírjam a körülöttem tapasztalt világot, tiszta erőből belevetettem magam.
Ahogy egyre inkább belemélyedtem a TA rejtelmeibe, rájöttem, hogy olyan ez mint Amerika felfedezése. Először azt hittem végre körbe értem a földet, és csak később döbbentem rá, hogy egy új kontinenst találtam. De ez sem szegte kedvem, fel fogom keresni ennek a kontinensnek minden szegletét, bejárom minden zegét-zugát. A felfedezés és a tudás öröméért, csak azért mert ez nekem így jó.
Nemrég tudomásomra jutott, hogy az egyik kollégám, akiről álmomban sem gondoltam volna, hogy megvezethető ezoterikus blablákkal, egy bizonyos A.J. Christian nevű guruhoz(?) jár. Akit érdekel ki ez a csóka, olvasson utána a neten. Szóval ha a hír igaz ez a Krisztián nevű fickó, valami csoportot szervez akiknek átadja majd jól a tudást és akkor majd ők 200-an lesznek azok akik a Nagy Kataklizma után majd fényességre vezetik a többi embert. (Itt jegyezném meg, erről nincsenek pontos infóim, de állítólag az ominózus kolléga be akar kerülni a 200-as csopiba.)
Szóval maradjunk annál, hogy O.J. azaz bocsi A.J. könyvei százezer kilométerről bűzlenek az ezoterikus aurától, én a kedves kolléga törekvését nemes egyszerűséggel kinevettem.
Aztán persze gondolkodni kezdtem.
Vajon miért gondolom én azt, hogy a kolléga nagy baromságot talált, én meg tudom a tutit? Vajon miért gondolom én azt, hogy A.J. úrnak nincs igaza? Vajon miért gondolom én azt, hogy teljesen értelmetlen ezzel foglalkozni, mikor én hosszú éveket fogok tanulni, csak azért, hogy jobban megismerhessek egy általam önkényesen választott témát? Ha a kolléga jól érzi magát A.J. társaságában, akkor én mi jogon vitatom el ezt tőle?
Sorolhatnám még a kérdéseket, de érthető, hogy sosem lesznek jó válaszok. Ezért paradigmát váltottam. Onnan mentem neki az egésznek, hogy mitől más a TA mint mondjuk az ezoterika szinte bármelyik ága.
Azt gondolom, megtaláltam a választ.
Az összes általam ismert vagy hallott ezoterikus út valami olyasmiről szól, hogy van valami felsőbb erő, vagy hatalom, vagy bármi aminek hatására homály fedi - az érzékeinktől kezdve, az elménken át, a tököm tudja miig - mindenünket, és éppen ezért nekünk, - kiválasztottnak, legkedvesebbnek, szellemi lényeknek, vagy bárminek - kutya kötelességünk ehhez az erőhöz, hatalomhoz közelebb kerülni, mert az a jó, és minden más ami ettől eltérít rossz. A kiinduló pontja ezeknek az elméleteknek véleményem szerint rossz. Valahogy mindig abba az irányba mutat, hogy mit kéne tennünk, és milyennek kéne lennünk.
A TA viszont egy egészen ártatlannak tűnő kérdéssel kezdődik. "Ha megtehetnénk, hogy őszintén kommunikálunk egymással, akkor miért nem teszünk így?"
Azt hiszem látszik az irány, az egyik egy befele irányuló kérdés, hogy: "Álljon már meg a menet, hogyan magyarázzuk azt ami van?" Bennem, benned, bennünk, a világban. A másik oldalon, meg egy kifele irányuló kiáltás. "UGYE VAN OTT VALAKI???" És ha nincs, akkor odaképzelünk valakit, valamit. Hisz annyira szeretnénk ha ott lenne...
Miért pont ennek az eszköznek a segítségével definiálom magam, az utam, az életem, a kapcsolataim és úgy kb. a körülöttem történő kommunikációk 90%-át?
Lehetnék mondjuk hívő, és akkor mindenben Isten akaratát látnám, és mondhatnám az imákat, hogy valami ne úgy legyen, és a "köszönöm, Istenem"-eket rebeghetném ha jól sül el valami.
Kereshetnék magamnak valami frankó kis szektát is, és ott is megélhetném az életem és minden mást csak a szükséges rossznak láthatnék.
Kinyilváníthatnék egy személyt valami überfrankó csókának, és mint valami bálványimádó gondolhatnám, hogy ő majd mindent megmagyaráz.
Vagy lehetnék láncdohányos-alkoholista-drogos, és akkor jó gyorsan véget vetnék ennek a sok baromságnak, és lenne pár igazán jól betépett évem.
De én nem.
Én a következőt választottam:
Miután felfedeztem valami igazán érdekeset és kellően bonyolultat számomra, amit megfelelő eszköznek tartok, hogy értelmezzem, elemezzem és leírjam a körülöttem tapasztalt világot, tiszta erőből belevetettem magam.
Ahogy egyre inkább belemélyedtem a TA rejtelmeibe, rájöttem, hogy olyan ez mint Amerika felfedezése. Először azt hittem végre körbe értem a földet, és csak később döbbentem rá, hogy egy új kontinenst találtam. De ez sem szegte kedvem, fel fogom keresni ennek a kontinensnek minden szegletét, bejárom minden zegét-zugát. A felfedezés és a tudás öröméért, csak azért mert ez nekem így jó.
Nemrég tudomásomra jutott, hogy az egyik kollégám, akiről álmomban sem gondoltam volna, hogy megvezethető ezoterikus blablákkal, egy bizonyos A.J. Christian nevű guruhoz(?) jár. Akit érdekel ki ez a csóka, olvasson utána a neten. Szóval ha a hír igaz ez a Krisztián nevű fickó, valami csoportot szervez akiknek átadja majd jól a tudást és akkor majd ők 200-an lesznek azok akik a Nagy Kataklizma után majd fényességre vezetik a többi embert. (Itt jegyezném meg, erről nincsenek pontos infóim, de állítólag az ominózus kolléga be akar kerülni a 200-as csopiba.)
Szóval maradjunk annál, hogy O.J. azaz bocsi A.J. könyvei százezer kilométerről bűzlenek az ezoterikus aurától, én a kedves kolléga törekvését nemes egyszerűséggel kinevettem.
Aztán persze gondolkodni kezdtem.
Vajon miért gondolom én azt, hogy a kolléga nagy baromságot talált, én meg tudom a tutit? Vajon miért gondolom én azt, hogy A.J. úrnak nincs igaza? Vajon miért gondolom én azt, hogy teljesen értelmetlen ezzel foglalkozni, mikor én hosszú éveket fogok tanulni, csak azért, hogy jobban megismerhessek egy általam önkényesen választott témát? Ha a kolléga jól érzi magát A.J. társaságában, akkor én mi jogon vitatom el ezt tőle?
Sorolhatnám még a kérdéseket, de érthető, hogy sosem lesznek jó válaszok. Ezért paradigmát váltottam. Onnan mentem neki az egésznek, hogy mitől más a TA mint mondjuk az ezoterika szinte bármelyik ága.
Azt gondolom, megtaláltam a választ.
Az összes általam ismert vagy hallott ezoterikus út valami olyasmiről szól, hogy van valami felsőbb erő, vagy hatalom, vagy bármi aminek hatására homály fedi - az érzékeinktől kezdve, az elménken át, a tököm tudja miig - mindenünket, és éppen ezért nekünk, - kiválasztottnak, legkedvesebbnek, szellemi lényeknek, vagy bárminek - kutya kötelességünk ehhez az erőhöz, hatalomhoz közelebb kerülni, mert az a jó, és minden más ami ettől eltérít rossz. A kiinduló pontja ezeknek az elméleteknek véleményem szerint rossz. Valahogy mindig abba az irányba mutat, hogy mit kéne tennünk, és milyennek kéne lennünk.
A TA viszont egy egészen ártatlannak tűnő kérdéssel kezdődik. "Ha megtehetnénk, hogy őszintén kommunikálunk egymással, akkor miért nem teszünk így?"
Azt hiszem látszik az irány, az egyik egy befele irányuló kérdés, hogy: "Álljon már meg a menet, hogyan magyarázzuk azt ami van?" Bennem, benned, bennünk, a világban. A másik oldalon, meg egy kifele irányuló kiáltás. "UGYE VAN OTT VALAKI???" És ha nincs, akkor odaképzelünk valakit, valamit. Hisz annyira szeretnénk ha ott lenne...
2 megjegyzés:
Mérő László Mindenki másképp egyforma c. könyve jutott az eszembe, amelynek elolvasása után kénytelen voltam föladni azt a kellemes hitemet, amely szerint az ember alapvetően racionális lény. Nem az. Van neki racionalitása is, és bizonyos helyzetekben az is alkalmas megismerőeszköz a valóság mint olyan irányában -- de alapvetően esetleges, hogy milyen módon ismerjük meg a valóságot. Sőt, ellenőrzött kísérletek igazolják, hogy többnyire akkor is kerülőutat használunk döntéseink meghozatalakor, amikor a föltett kérdés tisztán megoldható lenne formális logikai úton.
A szembenállás (TA vs. ezotéria), amiről írsz, az szerintem egy példája csupán egy nagyobb szembenállásnak: tudományos megismerés vs. misztikus megismerés. Mérő egy keleti mondást idéz, amely szerint "sok út vezet a nirvánába". József Attila meg azt írja: "a líra logika, de nem tudomány", és tényleg nem az -- de vajon lehet-e mondani, hogy a költészet nem képes ugyanolyan vasmarokkal (vagy keményebben is akár) megragadni a valóság lényegét, mint teszem azt, az überracionális informatika?
Én fontosnak gondolom szem előtt tartani, hogy ne tévesszem össze a célt az eszközzel. "Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél" -- írja Weöres Sándor, és ezt készséggel elfogadom, annak megjegyzésével, hogy a "minden"-ben én is benne vagyok. Ez tehát a cél, és valahogy úgy gondolom, hogy a számos különféle megismerő tevékenység mint eszköz (beleértve a TA-t, az EMK-t, az ezotéria millió irányzatát, a pszichológia és az önfejlesztés millió irányzatát, a tudományok mindegyikét stb.) mind-mind ezt a célt szolgálja (ha nem is nevezi néven).
Az én hiedelmem szerint a sorskönyvből való kilépésnek, ill. a játszmákból az intimitás felé vezető útnak egyik legitim (és hatékony) variációja az az út, amely direkt módon néven nevezi ezeket a fogalmakat. És létezhet ezer és millió más út is. Legalábbis valamiért úgy képzelem, hogy Eric Berne kora előtt is éltek intim kapcsolatra képes, nem sorskönyvvezérelt emberek.
Szerintem úgy szép a szimfónia, ha különböző hangszerek szólalnak meg benn, különböző dinamikával. És lehetőleg mindenki olyanon játsszon, amihez ért, ami megy az egyéniségéhez, és amit nem mellesleg: szeret is.
Mérő úr munkássága számomra is nagyon szimpatikus, és én is leszámoltam azzal, hogy azt képzeljen az ember racionálisan cselekszik. :)
Nincs bajom a misztikus megközelítésekkel egészen addig, míg nem kezdenek a fundamentalizmus irányába hajlani.
A céllal kapcsolatban pedig az a további kiegészítésem, hogy az mindenkiben egyéni kérdés. Minden eszközt lehet jól és rosszul használni. A kés lehet hasznos a konyhában, de lehet gyilkos szerszám is. A kés léte önmagában se nem jó, se nem rossz. A használója által lesz munkaeszköz, vagy gyilkos szerszám.
Ha a cél bármilyen esetben az autonómia, azt örömmel konstatálom, de ha az ahhoz vezető eszközöket megosztásra, kirekesztésre, ítélkezésre használja valaki az igazságérzetem felfortyan.
Az utolsó gondolatoddal maximálisan egyet értek, a változatosság gyönyörködtet.
Megjegyzés küldése