Utazás az ismeretlenbe

Az egészet akkor csesztem el amikor elfelejtettem az inercia stabilizátort felrakni a hajómra. De minden jó, ha jó a vége...

Egy héttel ez előtt...

A Brutor Tribe ügynöke széles mosollyal az arcán engedett utamra, én is mosolyogtam, már szinte a zsebemben éreztem a pénzt. Sajnos az előző küldetésem nem sikerült valami fényesen, a célszemélyt nem sikerült likvidálnom, de azért a talpnyalóit porrá lőttem. Gondoltam most szépítek. Lelifteztem a hangárba és szememet végigfuttattam a szinte még új hajómon. Nem volt a legszebb hajó amit valaha gyártottak de nem számít, a lényeg, hogy egész gyorsan repül, tele lehet tömni drónnal, és felfér rá egy rakás fegyver. Kell ennél több egy Minmatar fiának?
A felszerelésem nem volt éppen ideális a küldetéshez. Gyorsan leszereltem az EM pajzsot feldobtam egy bővítőt. Alakítgattam még ezt azt, aztán kidokkoltam.
Útban a helyszín felé hiány érzetem támadt, aztán észrevettem. Elfelejtettem felrakni az inercia stabilizátort. Káromkodtam egy ízeset, de úgy ítéltem meg, hogy majd megoldom anélkül. Ez egy könnyű küldi lesz...

A szemét zsoldosok erős tűz alatt tartottak, de a pajzsom bírta. Rutinosan kieresztettem a Warrior dronokat. Ezek a pici, de gyors dronok, kiválóak a kis hajók ellen. A nagy Berserkereket a fregattokra tartogattam, meg arra a csatahajóra ami egész nagyokat lövöldözött belém. Na várj csak a sorodra. A warriorokat támogattam a rakétáimmal, az 1400 millis ágyúim pedig szép lassan felzabálták a fregattok pajzsait. Végül ketten maradtunk, én és a másik csatahajó. Ekkora a a Berzerkereim már megkezdték a a pajzsának leépítését. Befogtam én is, majd össztűz. Imádom ezt a részt. Hamarosan már kétségbeesetten menekülni próbált, de hiába. Mikor már csak egy por halmaz maradt utána, kényelmesen hátradőltem a székemben. Aztán jött a hidegzuhany...

A fülkét hirtelen elöntötte a piros jelzőfények őrületes villogása. Éreztem, hogy most baj lesz. Gondolkodás nélkül kiszámítottam a legközelebbi állomáshoz vezető pályát, és akkorát ütöttem a warp gombra, hogy belesajdult az egész karom, és a hajó lassan fordulni kezdett, hogy irányba álljon. Körülöttem vagy tizenöt hajó nyüzsgött, hogy honnan kerültek oda arról fogalmam sincs. Minden másodperc egy örökkévalóság volt, inercia szabályzó nélkül a hajóm úgy fordult, mint a Gyng IV őshüllői. A második hibám az volt, hogy az előző csata végén ott álltam kimerült kapacitorral és egy negyeden lévő pajzzsal, azonnal ugrani kellet volna, nem pedig tökölni a roncsokkal, de ez most már mindegy. Emlékszem, szinte extázisban üvöltöttem: "Fordulj máááááár!!!". Már a páncélomnak is annyi volt, hallottam, hogy a becsapódó lövedékek a hajó testét tépik, az amúgy is száz darab pirosan villogó kijelző mellé bekapcsolt még egy pár. Majd a hajó orra megállapodott, és a zsigereimben éreztem, hogy a warp mező elkezd generálódni. A hajtómű felnyüszített a képernyőmön láttam, hogy generálódó warp mező lassan körbefonja hajót. Majd egy fehér villanás elvakított...

A mentőkapszula warp sebességgel kivágódott a felrobbanó hajóm maradványai közül. Ekkor világossá vált előttem, ezúttal nem volt szerencsém. Talán egy tized másodpercen múlt, hogy elwarpoljak mielőtt szétlövik a hajóm. Persze ha fenn lett volna az inercia szabályzó...

Visszatértem a kedvenc állomásomra a Rens rendszerbe. Első utam a kocsmába vezetett. Ott lebzselt pár ismerős, amikor elmeséltem mi történt, mindegyik meghívott egy pár italra, én meg visszahívtam őket. Teljesen elázva botorkáltam a kabinom felé, olyan szánalmas látványt nyújtottam, hogy ki se raboltak. Mikor másnap magamhoz tértem egy üzenet várt a konzolomon. "Biztosítási összegét átutaltuk.". Vigyorogni kezdtem, hát mégsem hagytak el az égiek, volt eszem és kötöttem biztosítást a hajómra. Elhatároztam megnézem mit csinálnak a cégtársak...

Voltak érdekeltségeim itt-ott, felszámoltam őket. Mindent bezsúfoltam a szállító hajómra. A cégtársak harminc ugrásnyira vannak ráadásul egy alacsony biztonságú rendszerbe. Ha ott megtalálnak egy így teletömött hajóval tuti kifosztanak. Így aztán csak a biztonságos űr határáig merészkedtem. Ott bedokkoltam egy állomásra és adatokat kértem az irányító toronytól. Hát nem túl fényes kilátásokat találtam, az elmúlt órákban csak úgy pukkantak el a hajók és a mentőkapszulák az útvonalon, amit bejárni készültem.

Két napig rostokoltam az állomáson, bújtam az adatokat és csak nem akart szűnni a csetepaté. Biztos egymásnak ugrott két cég, vagy csak a háború zajlik. A fenébe. Felhívtam régi barátomat Babócát, hogy segítsen. Kicsit győzködni kellet, mert nem volt sok kedve alacsony biztonságú űrben kolbászolni, de végül meggyőztem, hogy fizetem a klónját ha megy előttem és felderít. Hamarosan megérkezett Babóca, és átugrott a túloldalra, az első két rendszer üres, eddig jó. A harmadikban egy oriási csata közepére érkezett. Egy óriási warpgátló buborék lebegett az ugró kapunál. Éppen hogy elkerülte, és eliszkolt. Én nem ugrottam át, hanem bedokkoltam a legközelebbi állomásra.

Ma reggel felkeltem és első mozdulatom a konzolom bekapcsolása volt. Szinte láttam előre, hogy a környező űr ismét tele harcoló hajókkal. De ekkor legnagyobb megdöbbenésemre az adatok mást mutattak. Tiszta minden, mint a hóesés a Frarn III-on. Azonnal indultam. Irány a mélyűr. A torkomban dobogott a szívem, de üres volt a rendszer. Ugrottam, és a következő is. A negyedik rendszerben volt valaki de megérkezésem után azonnal eltűnt, belém hasított a félelem, hogy csak álcázta magát, de aztán megnyugodtam, nincs sok értelme álcázni magad egy fegyvertelen szállító hajó előtt. Ugrás, ugrás, ugrás. Megérkeztem, dokkolás. Igen megcsináltam.
Itt vagyok. Sziasztok fiúk!