Éppen azon gondolkodtam, hogy mit írjak a blogomba, mikor az utcáról egy tompa puffanás, majd fékcsigorgás hallatszott. Kiugrottam az erkélyre és azonnal észrevettem, hogy egy kutya fekszik a zebrán, kétségbe esve nyüszít. Egy nénike áll járdán, görcsösen szorítva a zebrát jelző közlekedési táblát. A kocsiból kiszállt egy nő, tétován lépkedett a földön fekvő kutya felé, aki egyre halkabban nyüszített, majd abba hagyta.
Nem bírom ha egy állat szenved. Kevés dologtól fordul fel a gyomrom, ez egyike azoknak amitől igen. Az állatok furcsán szenvednek. Olyan tisztán és érthetően adják a világ tudomására, hogy nekik rossz, hogy azt nem tudom figyelmen kívül hagyni. Átüt minden tudatos gondolatomon, lenyúl a lelkemig és ott megrezdül valami ami először összefacsarja a gyomromat, majd jéggé dermeszti minden tagomat.
Láttam, hogy a kutya valószínűleg életben van, mert egy járó kelő szintén megállt és leguggolt melléje. Ekkor eszméltem fel, és tért vissza a tudatom. Azonnal rákerestem a Neten az éjjel-nappal üzemelő állatorvosokra. Találtam egy kihívható állat mentőt. Szám felír, kabát, cipő, indulás lefele.
Lent a következő kép tárult elém:
Adott volt a sofőr, aki folyamatosan mondta, hogy ő már dél óta dolgozik és ment haza, neki is van kutyája, le kell vinnie, nem tudott mit csinálni a kutya kiugrott elé.
A kutya mellet guggolt egy férfi aki a következőket mondta, vese sérülése van, infúzió kell neki, egy órán belül...
A nénike akié a kutya, csak állt és összefüggéstelenül motyogott.
Egyszer csak megjelent egy másik nő aki, először megkérdezte hogy él e a kutya. Mikor igenlő választ kapott, elkezdett kiabálni a nénikével, hogy (idézem): "Te egy hülye picsa vagy, egy kutyára sem tudsz vigyázni !!!". Egy perccel később bocsánatot kért a nénikétől majd elment.
Ott volt még a kutya, aki már nem ugatott se nem nyüszített, csak feküdt és a szemén az látszott, hogy készül elhagyni ezt az árnyék világot.
Kiderítettem, hogy a sofőr szívesen elviszi a kutyát a kórházba, csak nem tudja haza hozni. A férfi akiről kiderült állatorvos, tudja mit kell tenni, de semmit nem fog csinálni. Rájöttem, hogy a nénike majdhogynem sokkosabb állapotban van mint a kutya. Az üvöltözős nőről nem vettem tudomást.
A néninek kezébe nyomtam ötezer forintot, hogy haza tudjon jönni valahogy. Az állatorvost megkértem, hogy tegye be a kutyát a kocsiba. Besegítettem a nénit kocsiba, mert annyira remegett, hogy nem tudott beszállni. A nénike próbált győzködni, hogy majd megkeres. Mondtam neki, hogy nem számít. Ekkor még egy rendőrautó is megállt. A rendőrök tök normálisan megkérdezték, hogy segíthetnek e. A sofőr rögtön oda ugrott, hogy már viszik be a kutyát a kórházba.
Ezután elhajtottak. Mi lesz velük? Nem tudom.
Néztem a távolodó kocsit...
Olyan szürreális volt minden. Tele feszültséggel, fájdalommal, rémülettel, tehetetlenséggel, indulattal...
Szeretném azt gondolni magamról, hogy a legjobbat hoztam ki a szituációból. De ha ez a legjobb, akkor ez bizony szánalmasan kevés...
Nem bírom ha egy állat szenved. Kevés dologtól fordul fel a gyomrom, ez egyike azoknak amitől igen. Az állatok furcsán szenvednek. Olyan tisztán és érthetően adják a világ tudomására, hogy nekik rossz, hogy azt nem tudom figyelmen kívül hagyni. Átüt minden tudatos gondolatomon, lenyúl a lelkemig és ott megrezdül valami ami először összefacsarja a gyomromat, majd jéggé dermeszti minden tagomat.
Láttam, hogy a kutya valószínűleg életben van, mert egy járó kelő szintén megállt és leguggolt melléje. Ekkor eszméltem fel, és tért vissza a tudatom. Azonnal rákerestem a Neten az éjjel-nappal üzemelő állatorvosokra. Találtam egy kihívható állat mentőt. Szám felír, kabát, cipő, indulás lefele.
Lent a következő kép tárult elém:
Adott volt a sofőr, aki folyamatosan mondta, hogy ő már dél óta dolgozik és ment haza, neki is van kutyája, le kell vinnie, nem tudott mit csinálni a kutya kiugrott elé.
A kutya mellet guggolt egy férfi aki a következőket mondta, vese sérülése van, infúzió kell neki, egy órán belül...
A nénike akié a kutya, csak állt és összefüggéstelenül motyogott.
Egyszer csak megjelent egy másik nő aki, először megkérdezte hogy él e a kutya. Mikor igenlő választ kapott, elkezdett kiabálni a nénikével, hogy (idézem): "Te egy hülye picsa vagy, egy kutyára sem tudsz vigyázni !!!". Egy perccel később bocsánatot kért a nénikétől majd elment.
Ott volt még a kutya, aki már nem ugatott se nem nyüszített, csak feküdt és a szemén az látszott, hogy készül elhagyni ezt az árnyék világot.
Kiderítettem, hogy a sofőr szívesen elviszi a kutyát a kórházba, csak nem tudja haza hozni. A férfi akiről kiderült állatorvos, tudja mit kell tenni, de semmit nem fog csinálni. Rájöttem, hogy a nénike majdhogynem sokkosabb állapotban van mint a kutya. Az üvöltözős nőről nem vettem tudomást.
A néninek kezébe nyomtam ötezer forintot, hogy haza tudjon jönni valahogy. Az állatorvost megkértem, hogy tegye be a kutyát a kocsiba. Besegítettem a nénit kocsiba, mert annyira remegett, hogy nem tudott beszállni. A nénike próbált győzködni, hogy majd megkeres. Mondtam neki, hogy nem számít. Ekkor még egy rendőrautó is megállt. A rendőrök tök normálisan megkérdezték, hogy segíthetnek e. A sofőr rögtön oda ugrott, hogy már viszik be a kutyát a kórházba.
Ezután elhajtottak. Mi lesz velük? Nem tudom.
Néztem a távolodó kocsit...
Olyan szürreális volt minden. Tele feszültséggel, fájdalommal, rémülettel, tehetetlenséggel, indulattal...
Szeretném azt gondolni magamról, hogy a legjobbat hoztam ki a szituációból. De ha ez a legjobb, akkor ez bizony szánalmasan kevés...
5 megjegyzés:
ez elképesztően megdöbbentő... olyan lehetett, mint a kutyaszorítóban az a jelent, amikor megérkeznek az épületbe és a tim roth vérzik...
Szerintem, maximálisan megtetted amit lehetett.
Jól kezelted a szitut és így legalább nem ment át az egész "Ki a hibás! jaj
jaj istenem meghal a kutya" című műsorba, miközben a szerencsétlen állat szépen kimúl.
Sajnos az emberek hajlamosak csak nézni és bámulni egy ilyen helyzetben - még ember gázolásnál is-, cselekedni pedig nem tud egyik sem.
Még jó hogy ott voltál. Respect.
Azt a nőt pedig aki csak szidalmazni tudta szerencsétlen nénit, csak szánni tudom, hogy ennyit telt ki belőle. Kiállította a szegénységi bizonyítványát.
Amikor elolvastam, nem tudtam mit írni, csak az járt a fejemben, hogyan adhatnék neked empátiát. Jól vagy?
Hát, most hogy aludtam rá egyett már nem vagyok annyira a hatása alatt.
Így visszagondolva, talán tényleg a legtöbbet hoztam ki az egészből. Ami nagyon zavart az az, hogy olyan furcsán viselkedtek az emberek... Elméletileg mindenki felnőtt emberként volt jelen, de valójában a csoport szerencsétlen voltunk...
Elszánt voltam, hogy segítek, mikor lementem. Mégis hatalmas erőfeszítésembe került, hogy azt a pár lépést megtegyem, amitől az egész nem vált azzá, amit Diavolo említett.
Lehet, hogy csoport pszihózis áldozatává váltam?
Nem írtam le a sztoriba, mikor odaadtam a pénzt a néninek, megkérdeztem van e telefonja, mondott egy számot amit megpróbáltam beírni a telefonomba de valahogy nem tudtam lenyomni a megfelelő gombokat. Ekkor döntöttem úgy, hogy szarok a pénzre, úgysem tudnék neki jobb helyet.
Most már jól vagyok, de az, hogy nem bírtam egy számot feljegyezni a telefonomba, jól jelzi, milyen állapotban voltam tegnap este...
Megjegyzés küldése