827 643 .-

"Miénk a gyár!" volt olvasható a csepeli alumínium gyár, bejárata felett. Reakciós elemek rögtön alá is festették. "Akkor vigyük haza!". Kádár elvtárs - ha hinni lehet az anekdotának - csak annyit mondott erre, hogy nem gond mert végül is az országban marad, és ami a mienk ugye az a népé (de ez igaz lehetett fordítva is).

A miénk a gyár filozófia, azt is jelentette a dolgozó nép gyermekeinek, hogy hát ha van már egy eszterga gép itten a gép csarnokban, akkor nehogy már ne itt esztergáljam le otthonra a virágtartó állványt. Aztán ha a szomszédnak is kell akkor neki is megcsinálom. Persze jó pénzért. Akinek nem eszterga jutott az mással kereskedett, befolyással, intézkedéssel, hatalommal. Egy szó mint száz, mutyizott az egész ország.

Ez a mai napig így megy. Nem tudtunk kinőni belőle. Mutyizunk, amikor odatoljuk a kenő pénzt a hivatalban, amikor borítékban hála pénzt adunk, amikor elfogadjuk a jutalékot a munkáért amit szereztünk. Annyira szeretjük a mutyit, hogy nem olyan rég leszavaztuk a vizit díjjat, mert mi inkább feketén adjuk a zsetont, nehogy már számlát kapjunk a mutyiról. Hát hol van abban a móka???

Még én is mutyizok. Sógorom kért egy szívességet, és teljes természetességgel megcsinálom neki. Át se gondolom, hogy nem ez volna a tisztességes.

Lehet, hogy ez a mutyi a vérünkben van??? Meg lehet ettől szabadulni??? Ha igen, hogyan???